Ha nem diktatúrában

Április 8-a a XXI. századi Magyarország politikai történetének „óceánjáróját” hatalmas erővel új irányba fordította. Félreérthetetlen előzményei okán az irányváltás nem volt váratlan, a határozottsága talán igen. Bizonnyal ez is az oka annak, hogy hirtelen megnőtt a hozzáértők közlési vágya jelenlegi politikai rendszerünk lényegének mibenlétéről. A korábban igazából gyökeret nem eresztő, bár erős vélemények után (Magyar Bálint „maffiaállama”, Ungváry Rudolf „fasisztoid mutációja” stb.) kitűnő írásokban igényes, gondolatgazdag álláspontok rajzolódnak ki sorra (Szűcs Zoltán Gábor „kompetitív autoriter rezsime” [ÉS, 2018/31., aug. 3.], Filippov Gábor „hibrid ellenforradalma” stb.) erről a lényegről, ennek egyre mélyebb értelmezhetőségéről. Nagyon fontos lenne tudnunk, milyen politikai rendszerben élünk!

Ungváry Rudolf konok állításán kívül (ő félreérthetetlenül diktatúrának minősíti Orbán Viktor államát) ezekben az értelmezésekben leginkább azokkal a bizonyítási törekvésekkel találkozhatunk, amelyek a NER lényegét a diktatúra kategórián kívül próbálják megragadni. Én ugyan határozottan Ungváry erre vonatkozó állítását vélem bizonyíthatónak, de itt most eszemben sincs ennek a lényegét ismételten szajkózni.

Az általam felvetett kérdés egyszerű: miért ne lenne Orbán Viktor állama diktatúra?! A jelzett tanulmányok, más-más logikai eljárásokat bevetve, komoly szellemi munícióval érvelnek. Én itt mindössze azt szeretném megmutatni, hogy ugyanerre a kérdésre lehetséges egy egészen más logika érvényesítésével is megalapozott, elgondolkodtató választ fogalmazni.

Meggyőződésem szerint a diktatúráktól történő elhatárolás kísérlete során az alapkérdés nem az, hogy a NER-nek mely elemei térnek el a „klasszikus” diktatúrák alapjellemzőitől, illetve azok közül a NER melyekkel nem rendelkezik.  Véleményem a következőkre alapozom.

Első alappont: nincs és nem is volt soha úgynevezett klasszikus diktatúra. Mindegyik konkrétan más volt. A diktatúráknak persze volt és van közös sajátjuk: a hatalomgyakorlásnak ez olyan minősége-módja, amelyben a hatalom birtokosa bármit megtehet, és – ha indokoltnak ítéli – bármit meg is tesz, amit hatalma megtartásához és működtetéséhez nélkülözhetetlennek gondol.

Második alappont: Orbán Viktor (a NER) a  hatalom birtokosaként ma bármit megtehet, és bármit meg is tesz, amit hatalma működtetéséhez és megtartásához nélkülözhetetlenül szükségesnek ítél.

Harmadik alappont: az orbáni hatalom olyan konkrét hazai és nemzetközi viszonyok között jött létre és létezik, amelyek között a „bármi megtétele” többnyire (és egyelőre) nyílt erőszak nélkül is érvényesíthető.

Negyedik alappont: Orbán hajlandó és képes bármely pillanatban gondolkodás nélkül a hatalmát akár nyílt erőszakkal érvényesíteni – ha ezt éppen más módon nem teheti.

Ötödik alappont: ha valaki olyan hatalommal rendelkezik, amelyet szisztematikusan ő épített olyanná, hogy azzal – indokolt esetben – akár bármit megtehessen, s eddigi regnálása során kétséget kizáróan ki is fejezte, hogy ha szükséges, bármit meg is cselekszik hatalma sikeres gyakorlása és megtartása érdekében, akkor ez a hatalomminőség akkor is diktatúra, ha a nyílt erőszakformák többnyire – aktuálisan – csak közvetve jelenlévők.

Befejezésül azt szeretném megindokolni, mire alapozom azt a végletesnek látszó, mégis valószerű, egyben kézenfekvő állítást, miszerint Magyarországon a hatalom jelen birtokosa – tudatosan erre felépített eszközrendszerével – akarata szerint bármit megtehet, és ha az indokolt, bármikor, bármit meg is tesz.

1. Bármit megtehet! Az állítás egyfelől feltételezi, hogy Orbán Viktor a hatalomgyakorlás olyan eszközeinek van a birtokában, olyan eszköztárát sajátította ki/teremtette meg, amelyek lehetővé teszik számára, hogy tetszése szerint bármit megtegyen. Nem kívánom ennek az arzenálnak akár csak leglényegesebb elemeit is felsorolni, csupán jelzés értékű utalást teszek. Orbán ma egy személyben rendelkezik a teljes államgépezettel. Teljes parlamenti hatalommal bír (ez a parlamentünk létezésének puszta formalitását bizonyítja), övé az Alkotmánybíróság, az ügyészség, a bíróságok jelentős része (folyamatban van egészének „bekebelezése”). Övé a napi- és hetilapok, a rádióadók és a tévécsatornák nyomasztó és domináns többsége. Kreált földesurai és más (függésben tartott) oligarchái révén döntő befolyás alatt tartja az MNB-t és a banki szférát, a gazdaság alapvető területeit, az oktatás valamennyi szintjét (óvodától egyetemig). „Kezén folynak át” a beérkező EU-támogatások. Koholt vádak alapján bármikor bárkit börtönbe zárathat (lásd Sukoró stb.). A kamarai rendszerrel és Mussolini korporációs szisztémájával felszámolta a szakszervezetek tényleges működését (ma hazánkban például lényegében lehetetlen sztrájkolni). Jelentősen előrehaladt az utcai tüntetések jogi korlátozása és ellehetetlenítése. Napjainkban finisébe érkezett a tudománynak és a művészetnek az orbáni állam felügyelete alá helyezése, döntő szakaszán pedig már túljutott az önkormányzati rendszer ellehetetlenítése. (Ha akarja, lesz a fővárosnak főpolgármestere, ha nem akarja, nem lesz.)

Ha csak a legfontosabb eszközöket venném számba, akkor is hosszú-hosszú oldalakon át tartana a felsorolás.

2. Ha indokoltnak látja, bármit meg is tesz! Ennek szolid illusztrálása is hosszú „listát” szülne. Helyette itt is csak szerény utalásokkal élek. Ez a hatalom szükséglete szerint alakítgatja át az Alaptörvényt, a törvények akármelyikét, nagy hozzáértéssel például a választási törvényt. Megszüntette a demokratikus többpártrendszert – titkosszolgálati hatalmával, Állami Számvevőszékével stb. erkölcsileg és pénzügyileg ellehetetlenítette a (korábban) ellenzéki pártokat, s ma már bohócruhában felsorakoztatja Tusványoson ezek prominens képviselőit. (Ha több legális párt van, az önmagában nem többpártrendszer!) Bárki ellen hosszú éveken át tartó „kafkai” eljárásokat indíthat (Szilvásy György, Simon Gábor, Kovács Gábor, Czeglédy Csaba stb.), virágzó gazdasági egységeket úri kedve szerint megsemmisít (Kishont stb.), döbbenetes arányú tömegkommunikációs hatalmával pedig gond nélkül képes durván manipulálni a magyar lakosság zömét. Ellenfelei közül bármikor, bárkit „karaktergyilkol” – nem folytatom. 

Orbán Viktor ennek a hatalomnak egyszemélyi vezére, a Vár leendő büszke lakója. Mint tudjuk, Ő, a Haza, nem lehet ellenzékben. Nem engedheti meg, hogy a hatalmát elragadják, őt vagyonától-gazdasági erejétől megfosszák, netán börtönbe zárják. Ennek immanens vonzata, hogy így létrehozott arzenáljával – indokolt esetben – szükségszerűen bármit megtegyen. Nagy-Britannia, Pakisztán soha nem használt háborúban atomfegyvert. Ám mindkettő atomhatalom. Mert rendelkeznek atomfegyverrel, bármikor bevethetik, s ezt a minőségüket atomfegyver-kísérletek sorával félreérthetetlenné tették.

Minek kell teljesülnie még, hogy egy diktatúra „arca” világosan felismerhetővé váljék?! Az alvást szimuláló oroszán vajon vadállat?!