Ártatlanok és bűnösök

VISSZHANG - LXII. évfolyam, 40. szám, 2018. október 5.

Ma Magyarországon komoly törekvés van arra, hogy a magyar zsidók holokauszt idején lezajlott legyilkolását mint kizárólag a németek és egy kis csoport magyar bűnöző által elkövetett bűnt mutassák be, hogy semmibe vegyék a magyar hatóságok és a társadalom szerepét és felelősségét. Ilyen körülmények között a bejelentés, amelyet közvetlenül a zsidó újévi ünnepek előtt tettek a Sorsok Háza Múzeum projekt felújításáról, komoly aggodalmat kelt, miután a projekt tartalmáról és koncepciójáról már eleget tudunk.

A Jad Vasemet a magyar illetékesek 2013 nyarán keresték meg először, hogy vegyen részt egy nemzetközi tanácsadó testület munkájában, amely az új holokauszt-emlékintézmény megalapításához kapcsolódik. 2014-ben a következő találkozók során Budapesten és Jeruzsálemben történész és tanár szakértőink tanulmányozták a tervezett koncepciót, annak tartalmát, és kifejtették igen lényegi fenntartásaikat és kritikájukat. A következő évben más szakértők Magyarországról és külföldről, ideértve a Nemzetközi Holokauszt Emlékszövetséget (International Holocaust Remembrance Alliance – IHRA), amely több mint harminc nemzet hatalmas konzorciuma, hasonló fenttartásaikat hangoztatták. Semmiféle érdemi válasz nem érkezett a projekt szervezőitől a felvetett súlyos kérdésekre. A Jad Vasem a projekttől 2014-ben teljes mértékben elhatárolódott.

Bebizonyosodott, hogy pontosan ezt a hibás koncepciót fogják megvalósítani az új múzeumban. Ráadásul semmi érdemi nem jelent meg a sajtóban vagy jutott el a Jad Vasemhez, ami arra mutatna, hogy a részletes bírálat, amelyet több évvel ezelőtt a múzeum megalkotóinak elküldtek, célba ért. Ennélfogva a Jad Vasem álláspontja a Sorsok Háza projekttel kapcsolatban változatlan maradt.

A tervezet központi célja bemutatni a zsidó gyerekek sorsát a németek által elfoglalt Budapesten és a magyar zsidó gyerekek deportálását Auschwitzba. A tervezett múzeum világosan bemutatja a sajátos történelmi eseményeket, de félreérthetetlenül és szándékosan figyelmen kívül hagyja ezen események történelmi kontextusát: a zsidó holokausztét Európában és Észak-Afrikában; a magyarországi helyzetet az 1944‑es német megszállás előtt; vagy a holokauszt utáni helyzetet. Különösképpen hiányzik a magyarok szerepe zsidó szomszédaik üldözésében. A múzeum koncepciója egyértelműen figyelmen kívül hagyja Horthy Miklós és más magyar vezetők szerepét és felelősségét a magyar zsidók szenvedésének és a náci Németország kezére adásának időszakában.

Nem mutatja be megfelelően a magyarországi zsidóellenes törvényeket, amelyeket 1938-tól adtak ki, a magyar hatóságok által végrehajtott 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálásokat, zsidók és szerbek lemészárlását Újvidéken 1942-ben, amelyet a magyar fegyveres erők hajtottak végre, a zsidó férfiak besorozását munkaszolgálatra, amely tömegesen 1941-ben kezdődött és a többségük számára végzetessé vált a keleti fronton 1942 után.

A tervezett koncepció az 1944. március 19-én megkezdődött német megszállás időszakára koncentrál. Ebben az időszakban is semmibe veszi a magyar hatóságok és nagyszámú magyar szerepét a zsidók üldöztetésében és deportálásában a magyar nyilaskeresztesek 1944. október 15-i hatalomra jutásáig. Nem mond semmit a magyar társadalomról általában és arról, hogy milyen sok magyar törekedett arra, hogy hasznot húzzon a zsidók által hátrahagyott vagy tőlük kisajátított javakból.

A nyilasok hatalomra jutása utáni időszakkal kapcsolatban a tervezett koncepció valóban szót ejt arról, hogy a nyilasok milyen szerepet játszottak a zsidók további üldöztetésében, a deportálásokban és a gyilkosságokban. Ilyen módon az egészet olyan narratívába ágyazza, amelyben kizárólag a németek és a nyilasok  felelősek a magyar zsidók legyilkolásáért. Más szavakkal a Sorsok Háza látogatóinak azt mutatják és azt tanítják, hogy egy kicsiny, bűnös és fanatikus kisebbség kivételével Magyarország polgárai lényegében ártatlanok mindabban, ami zsidó szomszédaikkal történt.

Ehhez a nyilvánvaló torzításhoz a koncepció megalkotói aránytalanul nagy teret szenteltek a magyar zsidómentő akcióknak. Ezzel azt sugalmazzák, hogy Magyarország az embermentők országa volt. Ez a történelmi valóság súlyos meghamisítása.

Végül, de nem utolsósorban, a tervezett múzeum „oktatási megközelítése” szándékosan és szinte kizárólagosan az ifjú látogatók érzelmeire akar hatni a tényleges történelmi eseményeket háttérbe szorítva. A Jad Vasem komoly és széles körű tapasztalatokkal rendelkezik azzal kapcsolatban, hogy az ilyesfajta megközelítés világszerte elfogadhatatlan, és ténylegesen kompromittálja a magyarországi holokausztoktatás integritását és hatékonyságát. Egyszerűen fogalmazva a koncepció nem lehet megfelelő eszköz arra, hogy értelmesen kifejtse nemcsak azt, mi történt a magyar zsidó gyerekekkel a holokauszt idején, de azt is, hogy miért és hogyan történt mindez. A tervezett múzeum gyakorolhat némi érzelmi hatást a látogatókra, de semmit sem fog segíteni a fiataloknak abban, hogy megértsék azokat a komoly okokat és eseményeket, amelyek egyrészt a magyar zsidó gyerekek és általában a magyar zsidók döntő többségének a pusztulásához vezettek, és hogy tisztán lássák, Magyarország ebben a borzalmas folyamatban milyen szerepet játszott.

Úgy tűnik, hogy Magyarországon, mint világszerte számos más helyen, a zsidók holokauszt idején történt legyilkolását csak akkor tekintik történelmi bemutatásra érdemesnek, ha a helyi felelősség kérdését nem vetik fel.

[Az írás a The Times of Israel című internetes újságban jelent meg szeptember 22-én.

Dr. Robert Rozett a Jad Vasem könyvtárának igazgatója, a Jad Vasem Nemzetközi Holokauszt Kutatóközpontjának egyik vezető történésze. Főbb művei: Conscripted Slaves: Hungarian Jewish Forced Laborers ont he Eastern Front (Besorozott rabszolgák: Magyar kényszermunkások a keleti fronton), Jad Vasem 2013; társszerzőként: dr. Iael Nidam Orvietoval: After so Much Pain and Anguish. First Letters after Liberation (Oly sok fájdalom és aggodalom után. Az első levelek a felszabadulás után), Jad Vasem 2016.)

(Fordította K. L.)

Élet és Irodalom 2018