Angyalhaj

PRÓZA - LXII. évfolyam, 39. szám, 2018. szeptember 28.

Az úgy volt a Jucikával, hogy egyszer csak azt vették észre a szentesek, hogy minden nagymise alatt ott térdepel a mosolygós Szűzanya szobra előtt. Még az Esperes se tudta rávenni, hogy üljön be a padba rendesen, mint a többi hívő, mert a Juci ilyenkor már nem volt magánál, nem hatottak rá a szép szavak. De már a csúnyák se.

Meg is ijedt az Esperes, hogy baj lesz a Juciból, ha ez így megy tovább. Az öregasszonyok mentek mindjárt panaszra hozzá, hogy csináljon valamit a Jucival, mert tisztára elrontja nekik a vasárnapi áhítatukat. Így mondták, hogy áhítatuk van nekik, és szinte nincs kedvük járni a misére, amióta ilyen cirkuszt csinál belőle a Jucika. És akkor meg is mondta a Jucikának az Esperes, hogy jobb lenne, ha nem jönne a vasárnapi misére, ha csak így tud viselkedni. Hiába sírt a Jucika, hogy nem akar ő viselkedni sehogy, de mikor van ez a betöltekezése neki, akkor olyan boldog lesz, hogy szinte el se tudja mondani, mennyire. És szépen kéri az Esperest, ne tiltsa ki a templomból, mert nincsen már semmi öröme a világon ezen a betöltekezésen kívül. Ráadásul otthon a Kálmánka mindig csak kiabál vele, sőt még el is szokta verni, amikor rájön ez a féltékenység. Pedig megesküszik a Jucika akár a Szentanya könnyeire is, ha kell, hogy nem ismert ő más férfit a hites urán kívül soha.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 6. szám, 2024. február 9.
LXVIII. évfolyam, 4. szám, 2024. január 26.
LXVII. évfolyam, 40. szám, 2023. október 6.
Élet és Irodalom 2024