Válasz

VISSZHANG - LXII. évfolyam, 38. szám, 2018. szeptember 21.

Megtisztelő számomra, hogy Mester Ákos a glosszarovatban éppen az én egyik cikkemen ironizál. (Blöff, ÉS, 2018/37., szept. 14.) Szíve joga a szerzőnek, hogy „nagy komolyan előadott érveimet” nevetségesnek tartsa. Idő és terjedelem hiányában én sem argumentálnék ehelyütt az ominózus cikkben foglalt megállapításaim mellett. Visszautalnék ugyanakkor egy 2003-ban megjelent írásomra, melyet az Irak elleni amerikai invázió apropóján „követtem el”, s amelyben arra hívtam volna fel a figyelmet, hogy a közel-keleti diktátorok erőszakos elmozdítása erkölcsileg igazolható ugyan, ám csöppet sem praktikus a nyugati világ biztonsága szempontjából. Mivel akkoriban a demokráciaexport számított trendinek, egyetlen hazai szerkesztőség sem volt hajlandó megjelentetni az írást. Végül a régi Magyar Hírlap egy bátor szerkesztője olvasói levélként leközölte. Mostanra már cikkek sora foglalkozott azzal, hogy Szaddám Huszein, Mubarak vagy Kadhafi bukását követően országaik káoszba és hatalmi vákuumba süllyedtek, a terrorszervezetek pedig erőre kaptak a térségben. A tanulság? „Blöffnek is veszélyes szamárság” volt a demokráciaexport ellenzése másfél évtizeddel ezelőtt, kételyeimet az események mégis igazolták. A képviseleti demokrácia tagadhatatlan válságának diagnózisa, illetve a megreformálására tett javaslat ugyanígy groteszknek hathat most. A nem túl távoli jövőben esetleg egyáltalán nem. (Természetesen semmiféle „népfelkelést” nem ajánlottam…)

Azt viszont rossz néven veszem a glossza szerzőjétől, hogy figyelmetlenül olvasta el cikkemet, s olyan kifejezéseket is nekem tulajdonít, melyeket soha le nem írtam. Pl. „szignifikáns érték”, „ambivalens alapszabály”, „ancien regimé” (?). Sajnálom továbbá, hogy Mester Ákos számára finoman fogalmazva sem szimpatikus önkéntelen természetességből fakadó szóhasználatom. Maradva azonban az ő szóhasználatánál, megnyugtathatom: nekem nem kell úgymond lábujjhegyre állnom. Én ilyen magas vagyok.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
LXVIII. évfolyam, 10. szám, 2024. március 8.
LXVIII. évfolyam, 2. szám, 2024. január 12.
Élet és Irodalom 2024