Egyrészt-másrészt

Ujjgyakorlat a Káli holtakról

FEUILLETON - LXII. évfolyam, 36. szám, 2018. szeptember 7.

Térey János mindennel rendelkezik, amivel egy regényírónak rendelkeznie kell. Remekül teremt emlékezetes figurákat, helyszíneket, helyzeteket, fordulatos cselekményt. Nagyszerű drámái – főleg az Asztalizene – tele vannak regénybe is illő pattogó dialógusokkal. Munkássága a Paulus óta a verses epikától határozottan a prózaepika felé tart: a remekmű, a Paulus Anyegin-strófáihoz képest már lazább a szerintem szintén kiváló Protokoll blankverse-e, az ezt követő Átkelés Budapesten, majd A Legkisebb Jégkorszak pedig lépésről lépésre halad tovább a verses forma, a metrikai, sorhosszbéli kötöttségek (fel)oldása felé. (A mostani regény és a viszonylag korai novelláskötet [Termann hagyományai, átírva: Termann hagyatéka] lehetséges – nem annyira formai – kapcsolódási pontjaira itt nem térek ki.)

A pálya logikája felől tehát „szükségszerűnek” látszik a regény, a Káli holtak megszületése.

Első olvasásra mégis az az érzésem, hogy Térey a versforma gúzsaiba kötve jobb epikus, mint a prózaforma nagyobb szabadságában. Mintha alak- és cselekményformálásának is elugrási pontot, ötletforrást jelentettek volna a formai kötöttségek, a rímkényszer, a ritmus, a sortagolás, a mondathosszak, az inverziók, a tekervényes mondatok közötti pointillista mondatstopok, a hiányos vagy névszói állítmányú mondatok. Mintha a forma kényszerítette lezárások löktek, lódítottak volna az eseményes nyitások felé. Arról nem szólva, hogy a költő-epikus-drámaíró pátoszra és iróniára, regiszterkeverésre, meglepetésekre épülő nyelve mintha jobban érezné magát versben. A merész regiszterütköztetés jórészt ki is lakoltatik a regényből. Mintha a próza miatt a szlengből és a fennköltségből többet kellene feladnia a szerzőnek, mintha a választott stílusrétegek, szókincsrétegek közötti feszültségeket kevésbé engedné vagy kívánná meg prózanyelve. Prózájában nem ütközik meg a szöveget energetizáló módon a versforma adta emelkedettség és a lebilincselő gazdagságú szaknyelvi-rétegnyelvi, „prózai” stílus. Éppen ezért a költői emelkedettségű részek is mintha a regényben kevésbé ütnének, kevésbé szervesülnének, kicsit kényelmetlenül éreznék magukat. De Térey nyilván nem állhatott ellen a benne jelentkező Kunstwollennek. Meg kellett írnia regényét.

És a Káli holtak a fenti fanyalgások ellenére is folytatás, nem tévút. Térey nagy erényeit, nagy témáit is folytatja, továbbviszi és továbbgondolja a könyv, emellett jelentős újdonságokat és értékeket is felmutat.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (SMS-sel, bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.

Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően SMS-sel, bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

XLVII. évfolyam 8. szám, 2003. február 21.
Élet és Irodalom 2018