Egy kritikusi eszmény eltűnése

A 100 éve született Lengyel Balázsról

FEUILLETON - LXII. évfolyam, 34. szám, 2018. augusztus 24.

Lengyel Balázs kritikusi beszédmódja mára kiveszett a magyar irodalomból. Mi jellemezte ezt a beszédmódot? Mindenekelőtt egyfajta rácsodálkozás, az emberi egzisztencia mélyéig ható megragadottság, amit benne elsősorban a költészet váratlan nagysága ébresztett. „Mit tudnak ők, mit költő barátaink jobbjai, akik olyanok, mint mi, étel-ital, esetleg az ágy örömeivel telten, vágyaktól és fájdalmaktól vagy kicsinyességektől mozgatva, mégis elérnek egy másik emberi minőség határmezsgyéjére, olykor messze túl is jutnak rajta. Mi teszi azt, hogy bennük a szó fennmaradó vers lesz, nem csak egyszerű szócsengés”? Ehhez a megrendültséghez nagyszerű ízlés társult, érzék a hangnemekhez, a stílusokhoz, amit kritikával működtetett olyankor is, amikor a szépség, a nagyság megragadottjaként beszélt. „A metafora a parasztruhás szélről hajszállal stilizáltabb a kelleténél”, jegyzi meg Gelléri Andor Endre Hűvösvölgyi nászutasok című novellájának kezdőmondatáról, miközben magát a novellát briliáns remekműként méltatja. Lengyel Balázst elsősorban a költői, írói alkat érdekelte. Alkaton nem pszichológiai adottságokat értett, hanem azt a komplexitást, ahogyan egy költő, egy író a tárgyakat, az élményeket szemléli és alakítja a nyelvben.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
LXVIII. évfolyam, 9. szám, 2024. március 1.
LXVIII. évfolyam, 1. szám, 2024. január 5.
Élet és Irodalom 2024