KARCSIKA

PÁRATLAN OLDAL - LXII. évfolyam, 34. szám, 2018. augusztus 24.

Most, hogy az illiberális állam megalkotóinak fáradságos munkája befejezéséhez közeledik, lesz még néhány tennivaló. Most a műfajból adódó rövidség miatt csak a tévékről ejtek szót.
A közelmúltig két olyan csatorna működött, amelyek ugyan nem voltak egészen objektívak (és borzalmas kulturális műsorokat is tudtak produkálni), de ezeken a fórumokon lehetett még véleményeket ütköztetni nagyon különböző értékrendű, szellemiségű, felkészültségű emberek között. Itt még vérmérséklettől függően voltak ellenvélemények a mostani rezsimmel szemben; volt, aki szerényen suttogta, hogy talán ezt mégsem kellene, és volt, aki vöröslő fejjel üvöltötte, hogy húzzatok má’ el…
Az egyik csatornát, a Hír TV-t már megvette, no jó, visszavásárolta a hatalom embere, innentől aztán megtudhatjuk, hogy végül is kis hazánk a lehetséges világok legjobbika. (Év végi prémiumfeltétel: több migránst, mint az Echón.)
Maradt még az ATV, de nem kell különösebb előrelátás ahhoz, hogy tudjuk, ez is konszolidálódni fog, majd elkezdődik itt is a portáscsere.
De még működik. Tegnap például belenéztem a Heti Naplóba, és remény töltött el.
Az egyik főszereplő most is a szerkesztő-műsorvezető Sváby András Karcsika nevű kutyája volt, gondoltam, bármi lesz, ezt az ártatlan kis négylábút nem teszik utcára. Csak később jutott eszembe, hogy sajnos Karcsikát még sohasem hallottam megmukkanni. Így hát majd a kutya sem ugat.
Meg lenne persze a ius murmurandi, a morgás joga, de Karcsika sajnálatos módon morogni sem morog.

A szerző további cikkei

LXII. évfolyam, 48. szám, 2018. november 30.
LXII. évfolyam, 38. szám, 2018. szeptember 21.
Élet és Irodalom 2024