Narancssárga folt

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LXII. évfolyam, 33. szám, 2018. augusztus 17.

Az Economist Intelligence Unit közzétette ranglistáját a világ legélhetőbb városairól, és az első helyezett náluk most először Bécs lett, ledöntve trónjáról az ausztráliai Melbourne-t. Hogy miért? Egészségügy, oktatás, infra­struk­túra kipipálva, mindketten a maximális pontszámot kapták, a kultúrát, a környező tájakat meg a gondosan ápolt hagyományokat ne is említsük, viszont Bécsben az utóbbi év során javult a biztonsági helyzet, csökkent a terrorfenyegetés, sőt, hétköznapi, köztörvényes bűncselekményből is kevesebbet követnek el. Így lett végre az EIU szerint Bécs, a Baross tértől két és fél órányi vonatútra, a világ legjobb városa. Hozzá kell tenni, hogy az amerikai Mercer cég konkurens listáján mindig is az volt. Ezt egy-két évenként megírja a magyar sajtó is, tudja minden művelt újságolvasó.

Sokan emlékeznek Lázár János bécsi tudósítására, ahol ugyanezt a várost mint a bevándorlók által elviselhetetlenné tett koszfészket írta le, ahonnan elköltöztek a „fehér, keresztény osztrákok”, ahol „láthatóan sokkal több a bűnözés”, und so weiter.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
LXVIII. évfolyam, 11. szám, 2024. március 14.
LXVIII. évfolyam, 8. szám, 2024. február 23.
Élet és Irodalom 2024