Primer, szekunder, tercier

Mathias Énard: Iránytű. For­dí­totta Tótfalusi Ágnes. Magvető Könyv­ki­adó, Budapest, 2018, 478 oldal, 4499 Ft

Az 1972-ben született Mathias Énard harmadik magyar könyve ez, a tanulmányait és korai pályafutását valóban orientalistaként indító írótól tavaly az eredetileg 2008-ban közreadott Zóna(Libri), az idei budapesti könyvfesztiválra a 2010-es Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról (Jelenkor) jelent meg, egy időben a franciául 2015-ös Iránytűvel. Az Iránytű és a Zónaközött sok az átjárás (a Zóna több évszázadra kinyújtott, a Földközi-tenger környezetére, a Marokkótól Mekkáig kiterjesztett zónában játszódó nagy története is korlátozott időtartamban van elbeszélve, egy Milánóból Rómába tartó vonatúton, ugyancsak egyes szám első személyben). Olykor úgy tűnik, mintha mindaz, ami az Iránytűben humoros, szellemes vagy könnyed, a Zónában rejlő komor és komoly anyag írói ellensúlyozása lenne. Tótfalusi Ágnes felhőtlen, a rendkívüli sűrűségű anyagban nagyszerűen eligazodó, remekbeszabott fordítása is megerősít benne, hogy a Mathias Énard-ral való ismerkedést legcélszerűbb az igen vonzó, tűzijátékszerűen ezerfelé szállóIránytűvel kezdeni, és akkor súlyos párdarabja, az egyetlen pontra beásott, a háború nagy témáját középpontjába állító és inkább deprimáló Zóna is más fényben ragyog majd.