A legfinomabb vegyes felvágott

KÖNYVKRITIKA - KÖVETÉSI TÁVOLSÁG - LXII. évfolyam, 32. szám, 2018. augusztus 10.

Szabadkőművesség titkok nélkül. Dokumentumok és esszék a ma­gyar szabadkőművesség törté­ne­té­ből. Válogatta és szerkesztette Már­ton László. Noran Libro Kiadó, Bu­da­pest, 2018, 392 oldal, 3490 Ft

Maguk a kötetbe felvett írások rendkívül vegyesek. A maga módján mindegyiknek itt a helye – de műfajilag is, stilárisan is, keletkezésük idejét és célját tekintve is nagyon különböznek. Ez nem fogja zavarni az olvasót, éppen a sokszínűség a kötet nagy erénye; ha csak történeti dokumentumok vagy tudós portrék sorakoznának egymás után, hamar unalmassá válhatna.

A szerkezet a következőképpen fest. A három rész közül (mellesleg a hármas számnak külön jelentősége van a szabadkőműves rítusokban) az első a történetet tekinti át, dokumentumokkal és tanulmányokkal; a második a működésről a páholyokban zajló munkáról közöl írásokat olyan kiváló szerzőktől, mint Kazinczy Ferenc, Kossuth Lajos, Móra Ferenc, Benedek Elek és Marcell; a harmadik pedig portrékat tartalmaz, fontos vagy érdekes szabadkőműves-életutakat mutat be, a tanulmányok főszereplői például Kossuth, Jászi Oszkár és Ady Endre.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 38. szám, 2021. szeptember 24.
LXV. évfolyam, 36. szám, 2021. szeptember 10.
LXV. évfolyam, 31. szám, 2021. augusztus 6.
Élet és Irodalom 2024