Stilisztika

Hegyi Gyula, a kitűnő baloldali gondolkodó, az ellenzékiség paradoxonáról lamentál, amikor  nehezményezi Schilling Árpád tömör jellemzését a magyar (parlamenti) ellenzékről (ÉS, 2018/29., július 20.). A „jellemzés” természetesen polgárilag ízléstelen, de azért igaz. Hegyi tehát (decens európai úrként) joggal sérelmezi a stílust, viszont téved, amikor mentegeti a parlamenti, illetve az oda törekvő ellenzéki pártok és pártocskák politizálását. Arra csak egyetlen mentségük van: tehetségtelenek. Nem tehetnek róla, de a választópolgárokat csak az output érdekli. Márpedig rájuk szavazni ép ésszel és minimális erkölcsi érzékkel lehetetlen (ld. időközi választások). Vége a csipeszezésnek és a befogott orrnak. Az ellenzéki teendőkről alkotott véleményemet az ÉS szerkesztője volt szíves éppen abban a számban közölni, amelyikben Hegyi cikke is megjelent. Itt csak az oppozíció legfontosabb hibáját kell megemlítenem: nem ismerték fel, hogy ez nem alkotmányos és nem parlamenti demokrácia. Ebben részt venni kollaboráció. Nem is akármilyen, és itt kell megvédenem Schilling Árpád stílusát is. Ha egyes pártocskák viselt dolgait szemlélem, bizony engem is kerülget a hányinger. Ha nem is olyan erős, mint amilyen a romlott kormánypártok illata miatt naponta tör rám, de ez sem könnyen viselhető el.