Kalandozások Balatoncsakrán

Nemes Zorro kárpátaljai művész számára mindig kérdéses maradt, hogy testének sejtjei milyen eredetűek. Izzadtságát, ürülékét és vérét állandóan kurkászta és tapogatta, a gimnáziumi biológia-szakkörből elcsent mikroszkóppal tanulmányozta, de az így megfigyelt alakzatokat és átélt felismeréseket nem tudta összefüggésbe hozni szüleivel. Próbált mintákat szerezni anyjától is, de ezek a kísérletek legtöbbször csúfos kudarcba fulladtak, hiszen a vizeletet kanalazó fiatalember tudományos szorongása nem talált megértésre a keresztény szellemben nevelt Nemesnénél. A biológiai anyag önazonosságának problémája, illetve a vérségi vonalak kuszasága kétségbe ejtette Zorrót, aki a gyötrő kérdések elől már korán a művészetbe menekült, de ahelyett, hogy megnyugodott volna, újabb feloldhatatlan paradoxonokba ütközött. A képmások létrehozása eleinte lekötötte figyelmét, aztán megijedt a kísérteties hasonlóságtól, amikor a festmény egyszerre volt az, ami, és mégse. Korai realista korszakáról ezért nem tud szinte semmit a művészettörténet, hiszen összes képét apró darabokra vágta és meg­ette. Én leszek a hamisság élő máglyája, gondolta, anyagcserémmel égetem fel a perverz teremtést.