Levelezés az állammal

VISSZHANG - LXII. évfolyam, 27. szám, 2018. július 6.

2018. május 22-én a következő levelet írtam Magyarország köztársasági elnökének:

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!

Azért írok levelet Önnek, mert Magyarország Alaptörvénye szerint a köztársasági elnök őrködik az államszervezet demokratikus működése felett (9. cikk/1), és egyben joga van törvényt is kezdeményezni (9. cikk/3, c).

A 2017. évi CLXXX. törvény III/B. fejezete intézkedik arról, hogy különféle állami művészeti díjakban részesültek 65 év felett művészjáradékra jogosultak.

Anélkül, hogy a törvény részletezésébe bocsátkoznék, megjegyzem, ennek a törvénynek az első paragrafusa közli: „Hatályát veszti a Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló 1990. évi XII. törvény 3. § (5) bekezdése.” Ha megnézzük a hatályát vesztett paragrafust, a következőt találjuk: „A díjazott az adományozás jogcímén a törvényben meghatározott címhasználaton és jutalomösszegen túl más kedvezményekben nem részesíthető.”

Logikus, hogy a 2017. évi CLXXX. törvény megsemmisítette ezt az 1990-es évi törvényi kitételt, hiszen a művészjáradék – többek között – pontosan arról intézkedik, miszerint a Kossuth-díjasok (is) havi juttatásban, járadékban részesülnek.

Az 1990. évi XII. törvény 1. paragrafusában rögzíti: „Kossuth-díj vagy Széchenyi-díj (a továbbiakban együtt: Díj) adományozható annak, aki a tudományok, a műszaki alkotások, a kutatás, a műszaki fejlesztés, a kulturális és művészeti alkotások, a gyógyítás, az oktatás-nevelés terén kivételesen magas színvonalú, példaértékű, nemzetközileg is elismert eredményt ért el.”

A magyar állami szabályozásban tehát a művészeti kiválóságért adott Kossuth-díj és a tudományos kiválóságért adott Széchenyi-díj egyenrangú.

Számomra ezek után nem teljesen érthető, hogy míg a Kossuth-díjasok havi járadékra jogosultak, addig a Széchenyi-díjasok nem.

Megítélésem szerint – miközben a két díj egyenértékű – a 2017-es törvény diszkriminatív a Széchenyi-díjasokkal, és így a magyar tudományosság kiemelkedő képviselőivel szemben. De ha nem akarunk ilyen erős kifejezést használni, a megkülönböztetést akkor is igencsak méltánytalannak lehet tartani.

 

Tisztelt Elnök Úr!

Az 1990-es törvény 6. §-a szerint mind a Kossuth-, mind a Széchenyi-díjat a miniszterelnök előterjesztése alapján Ön adományozza az arra érdemeseknek. Ez még inkább alátámasztja azt az igényt, hogy köztársasági elnöki jogkörénél fogva segítse orvosolni a 2017-es törvény nyomán előállt diszkriminatív helyzetet.

Én magam egyáltalán nem vagyok a járadékok híve. Személyes világképem szerint feltétel nélkül csak a rászorultsági alapon járó szociális és egészségügyi járadékok indokolhatóak. Mindazonáltal, ha a magyar állam úgy döntött, hogy személyes teljesítményekért kapott díj után is járadékot fizet, akkor viszont méltánytalannak tartom a Kossuth- és Széchenyi-díj közötti megkülönböztetést. Ez a fajta különbségtétel sérti az egyenlő mérce alkalmazásának elvét, hátrányosan különbözteti meg a tudományos szféra állam által kiválónak elismert képviselőit a művészetivel szemben. Jelen esetben és törvénybe foglaltan tehát az állam teszi meg ezt a méltánytalan és nem igazolható különbségtételt.

Kérem Köztársasági Elnök Urat, hogy – élve jogköre adta lehetőségével – kezdeményezze a miniszterelnöknél és az országgyűlésnél ennek a helyzetnek a rendezését!

Kérem továbbá hozzájárulását ahhoz, hogy levelemet Elnök Úr válaszával együtt nyilvánosságra hozhassam!

Tisztelettel és üdvözlettel:

Gerő András

Széchényi-díjas történész, a CEU egyetemi tanára, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója

az ELTE professzor emeritusa”

 

2018. június 6-án a Köztársasági Elnöki Hivatal főigazgatója hivatali levélpapíron, hivatkozási számmal levélben értesített arról, hogy beadványként értékelt levelemet dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úrhoz továbbították. A miniszterelnök-helyettestől 2018. június 14‑én kaptam ugyancsak hivatalos levélpapíron, hivatkozási számmal ellátott levelet. Ezt írta:

 

„Tisztelt Professzor Úr!

Pontosan úgy van, ahogy Áder János köztársasági elnök úrnak szóló levelében írja: a Magyar Művészeti Akadémia a 65. életévüket betöltött Kossuth-díjasoknak művészjáradék igénybevételére biztosít lehetőséget. Számomra is méltánytalannak tűnik, ha Széchenyi-díjasok esetében a Magyar Tudományos Akadémia hasonló lehetőséget nem biztosít.

Szerencsés lenne, ha Professzor Úr javaslatot tenne az MTA felé, hogy amint az MMA a Kossuth-díjasok tekintetében, úgy az MTA a Széchenyi-díjasok esetében a fenti lehetőséget biztosítsa.

E jó ügy szolgálatában mindenkor számíthat rám.

Megbecsüléssel:

Semjén Zsolt”

 

Erre a levélre én 2018. június 21-én a következőt válaszoltam:

 

„Tisztelt Miniszterelnök-helyettes Úr!

Köszönöm nekem írott válaszlevelét (Hivatkozási szám: I-2/ME/349/2/2018).

Örülök, hogy a Kormány nevében Ön is méltánytalannak tartja a Kossuth-díjasokkal szemben a Széchenyi-díjasok hátrányos megkülönböztetését.

Ön azt javasolja, hogy a méltánytalanság megszüntetése érdekében forduljak a Magyar Tudományos Akadémiához. Javaslata jószándékról, de egyben a méltánytalanság megszüntetése feladatának elhárításáról tanúskodik.

Mint azt Ön is tudja, a Kossuth-díjasoknak szóló művészjáradékot – amelyet valóban a Magyar Művészeti Akadémia biztosít – egy törvény, illetve az MMA-ra vonatkozó törvénymódosítás tette lehetővé (2017. évi CLXXX. tv.).

Sem én, sem az Akadémia nincs abban a közjogi helyzetben, hogy a parlamentnek törvényjavaslatot, illetve törvénymódosítást terjesszen be, mert erre közjogi értelemben sem én, sem az Akadémia mint intézmény nem jogosult. Ha az Ön javaslatát követném, akkor közjogi zsákutcába jutnánk. (Egyébként őszintén csodálkozom azon, hogy az Akadémia eleddig nem tette szóvá a legmagasabb állami tudományos díjjal rendelkezőket ért hátrányos megkülönböztetést.)

Ha tehát az állam követte el az Ön által is elismert méltánytalanságot, akkor az államnak kell orvosolnia azt. Hogy milyen módon teszi – az MTA-n keresztül, avagy másként –, az az ő dolga.

Tisztelt Miniszterelnök-helyettes Úr!

Ön két minőségében is abban a helyzetben van, hogy törvénymódosítást kezdeményezzen. Egyfelől mint a Kormány – a Köztársasági Elnök szerint – adott ügyben illetékes képviselője, másfelől mint országgyűlési képviselő. Éppen ezért arra biztatnám, hogy éljen többszörösen is rendelkezésre álló jogaival; ne a biztos eredménytelenségben, hanem a lehetséges eredményben gondolja el a megoldást.

Ön levele végén azt írja, hogy a jó ügy szolgálatában mindenkor számíthatok Önre. Válaszlevelemmel pontosan ezt teszem. Biztosíthatom Önt, hogy ebben az ügyben Ön is mindenkor számíthat rám.

Levelemet elektronikusan és postai úton is elküldöm.

Szívélyes üdvözlettel:

Gerő András”

Jelenleg itt tartunk. Eddigi levelezésemet azért tartom szükségesnek a nyilvánosság elé tárni, mert egyrészt közügyet érint, közérdekű kérdést feszeget, másrészt elvileg és gyakorlatilag is igen fontosnak ítélem, hogy az állam nevében cselekvő kormány elismerte az adott ügyben a méltánytalanság tényét. Az elvi önkorrekcióra való készséget kinyilvánították. Most már csak a gyakorlati orvoslás van hátra.

A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 27. szám, 2022. július 8.
LXVI. évfolyam, 25. szám, 2022. június 24.
LXVI. évfolyam, 21. szám, 2022. május 27.
Élet és Irodalom 2024