Cassandra 1. és 2.

Egyedül tiltakoztam (történetesen e lap hasábjain) a régóta dédelgetett és a múlt év decemberében bevezetett új egészségügyi informatikai szoftver ellen. Prózai érveim voltak: először is nem volt olyan rossz a régi. Sok tűrhetetlen dolog van az ellátórendszerben, amit sürgősebben kellene kijavítani. Másodszor az új program egyáltalán nem „felhasználóbarát”, nélkülöz minden orvos-szakmai logikát. Harmadikként és halkan azt jósoltam, hogy az új szisztéma bevezetésével megszűnik az orvosi információk titkossága. Vagyis a hipokráteszi eskü fundamentálisan előírt kötelezettsége, az orvosi titok megtartása. Az meg sem fordult a fejemben, hogy az adatvédelmi biztos, az orvosi kamara száz etikai bizottsága közül legalább egy, netán valamelyik betegegyesület rászáll erre a gyalázatos jogtiprásra. Á, dehogy! Az volt csak valamelyest haragmérséklő, hogy az adatokhoz való illegális hozzáférés bűncselekmény maradt. Vagyis hogy egy, a jelenleginél kevésbé aljas kormányzat (télen még volt egy mákszemnyi remény, hogy lesz olyan) nem fog sűrűn visszaélni a másképpen gondolkodók beteggé nyilvánításának lehetőségével, ami – tudjuk – paranoiás diktátorok régi, jó szokása. A Führer ivartalaníttatta és/vagy kivégeztette az elmebetegeket, és ő mondta meg, ki a beteg. A generalisszimusz gálánsabb volt, másképp gondolkodói néhány elektrosokk után, (felügyelettel, Szibériában) visszatérhettek az igaz útra. Nem szaporítom a falra hányt borsót, jöjjön a prófécia: látom az üveggömb alján, ahogy a parlamenti ellenzék nem szavazza meg a hatóságoknak az egészségi adatok gátlástalan felhasználását biztosító törvényt, csak a kétharmad. Azután azt látom, ahogy meztelenre vetkőztetik, majd erős hideg vízsugárral lespriccelik a nemmel szavazókat, hogy dideregve fölvehessék a kényszerzubbonyt. Utánuk sorban jönnek a civil másképp okoskodók, elöl a jobbak, és – igen – valahol a sor vége felé látom magamat is. Helyünkön leszünk.