Imaginárius számtan

PUBLICISZTIKA - LXII. évfolyam, 20. szám, 2018. május 18.

Míg Gadó Gábor tárcaírótársam rendre a kormányzó élcsapat egyedülálló szövegértési problémáit pertraktálja, én a szövegen túl, vagy még innen, leragadtam az egyszerű számtani dolgoknál. Azt olvasom úton-útfélen, hogy a negyedszerre miniszterelnökké választott Orbán Viktor kétharmaddal is a háromharmadot kívánja szolgálni. Ezt ő nyilatkozta. Nemes szándék és dicsérendő törekvés, amely megvalósításához egy más típusú számtan ismerete sem ártana. Azért (a történelmi hűség kedvéért) megjegyzendő, hogy ez a lovagias és nagyvonalú gondolat a választás estéjén egyáltalán nem hangzott el. Márpedig a demokráciák etikettje szerint az ilyen jeles alkalmakkor azon melegében illik a győztesnek arról biztosítani a vesztesek szavazóit, hogy a harang őértük is szól. Ez akkor nem hangzott el. Volt szó arról, hogy ilyenkor kell igazán szerénynek lenni, és mintha ezen erény megfeszült gyakorlása miatt maradt volna el az etikett által teljesítendő penzum. Egyebekben meglehetősen fáradt és fásult volt a győzelmi beszéd, mintha az sütött volna az emelvényen ünneplők arcáról, hogy miért is kell nekünk ezt a választási forgatókönyvet végigjátszanunk, amikor jól tudjuk, a vége – akár a Lineker-féle focimeccsnek – úgyis mindig ez lesz. Eufória aligha volt, és az arcokról sem az sütött le, hogy a megjelent nyertesek azt gondolnák, a nép önként és dalolva, őszinte meggyőződéséből bízza a győztesre az ország kormányzását.

Az én számtanom ezúttal nem a harmadokkal foglakozik, bár megjegyzendő, hogy amikor a kormányzás és szolgálat dolgairól van szó, akkor nem a buherált szabályok szerint parlamentbe került képviselők kétharmadát kell látnunk, hanem azt, hogy a teljes magyar lakosságra vetítve egynegyed, a szavazásra jogosított polgárokat tekintve egyharmad az a tört szám, aminek arányában a felhatalmazás megérkezett. De én immár nem a harmadokkal foglalkozom, sokkal inkább a kis számok törvényeire hívnám fel a figyelmet. Arra, hogy ha egy ország alkotmánya egykoron ígéretet tett bizonyos emberi jogok tiszteletben tartására, akkor ez arra is vonatkozik, ha a szolgálni kívánt érintettek jóval kevesebben vannak, mint az egyharmad. Akár elenyészően kevesen. Mert a harang értük is szól. Ha történetesen én arra gondolok, hogy valaminő emberbaráti segítségre mégiscsak szorulnak a menekültek, a bevándorlók, ezek a manapság migránsnak nevezett fajzatok, mi több, ha terveket szövök helyzetük törvényes rendezésére, és a tervemet elfogadó kis csoport oly módon nyújt jogi, erkölcsi és anyagi támogatást, hogy mindez nem ütközik az embercsempészet vagy más hasonszőrű bűncselekmény tényálladékába, akkor sem a gondolatot, sem az azt kivitelező tettet nem lehet üldözni. Erről szól az ígéret, ha komolyan vesszük. És ez így van a minél kisebb számok esetében is, beleértve az imaginárius számokat. Ezek a számok igen különösek, egyediek. De a maguk irracionális módján léteznek. Van, aki szerint a négyzetük mínusz 1, más megfogalmazás szerint mínusz 1 a gyök alatt. Ha például én, imaginárius módon, minden felbujtás és anyagi ösztönzés nélkül, a saját szándékomból olyasmit teszek, amely az ígéret szerint megengedett, akkor engem, az ország 1/10 000 000-át is megillet az a jog, hogy a kétharmad vagy akár a 9 999 999/10 000 000-od se hozhasson olyan helyzetbe, hogy ezért a gondolatomért a közhatalom gyakorlói részéről érdemi hátrány érjen. Szóval nem elég azt az egyharmadot szolgálni. Jobb és helyesebb lenne ennek a kisebbségnek és akár minden egyes 1/10 000 000‑od kisebbségnek az alapvető emberi jogait tiszteletben tartani. Ennél többet nem kívánhatunk mi, az imaginárius számok kisebbsége. Akár a mínusz 1 négyzeteként, akár mínusz egyként a gyök alatt.

Ugyanakkor mi is határozottan valljuk, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 51–52. szám, 2021. december 22.
LXV. évfolyam, 46. szám, 2021. november 19.
LXV. évfolyam, 13. szám, 2021. április 1.
Élet és Irodalom 2023