Románc

Még elnöksége legelején külpolitika-pszichológusok jól fölkészítették Emmanuel Macront Donald Trumpból: a „grandiózus önimádó” típus tünetegyüttese, Washington Nárcisza. Vagyis: a dominancia, figyelem, elismerés és csodálat iránti vágyakozás, sőt annak kikövetelése; hiperérzékenység a negatív kritikára; elfogadott viselkedési normák elutasítása; a szabályszegés és látványos külsőségek szeretete.

Elnöksége első napjától Macron feltűnően hevesen udvarolt a hazájában és Európa-szerte népszerűtlen amerikai elnöknek. Kihasználva Theresa May és Angela Merkel politikai meggyengülését, ő akart Trump európai „speciális kapcsolata” lenni. Tudván, hogy miképpen lehet lélektanilag közelférkőzni a Fehér Ház önszerelmes urához. Valóban: ma már a fiatal francia államfőt tekintik Trump „európai fülbesúgójának” az Atlanti-óceán mindkét partján. Annak ellenére, hogy a két elnök eltérő álláspontot képvisel a nagy világpolitikai és világgazdasági kérdések széles színskáláján, beleértve a kereskedelmi protekcionizmust és Iránt. Nem kis külpolitikai diadal egy éven belül.

A francia elnök mindent bedobott ahhoz, hogy bejátssza magát Wa­shington „grandiózus nárcisztikusának”  szívébe. Az áttörés tavaly júliusban következett be, amikor fő vendégeknek meghívta az amerikai elnököt és feleségét Franciaország legnagyobb nemzeti ünnepére, a Bastille-napra. Trumpot elkápráztatta a párizsi katonai parádé és az egész látogatás pompája – nem is titkolta, hogy úgy érezte: ez neki szólt. A parádéba pedig annyira beleszeretett, hogy hasonlót akar tartani Washingtonban is július 4-én, Amerika Függetlenségi Napján. Macron április végi washingtoni látogatása alatt a két elnök viszonya már igazi brománcba szökött: bensőséges testbeszéd, ölelkezések, csókok jobbról-balról, kézen fogva járás, egymás dicséretekkel és csodálattal való elhalmozása. S Macronnak (eddig csak neki Trump alatt) dukált még: 21 ágyúlövés, fehér házi díszvacsora és kongresszusi beszéd.

Macron elsősorban azonban nem a pompáért látogatott Washingtonba (bár Párizsban hallani olyan hangokat, hogy ebből a szempontból majdnem egy húron pendül Trumppal), hanem Irán miatt. Azért, hogy – készpénzre váltva a brománcot – rávegye Trumpot arra, május közepén ne rúgja fel a Teheránnal keservesen kitárgyalt atompaktumot, amit már az elnökválasztási kampányban alaposan belengetett. Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy az akció nem sikerült. A háromnapos washingtoni lovefest végén Macron csalódottan hallgathatta az amerikai elnököt: „Senki nem tudja még, hogy mit fogok csinálni Iránnal.” Már tudjuk: pár nappal ezelőtt a várakozásoknak megfelelően felrúgta az iráni atompaktumot.

Lehet, hogy a pszichológusok nem tájékoztatták Macront a grandiózus nárcisztikus összes tipikus vonásáról? Például, hogy barátait könnyedén, bűntudat nélkül képes felhasználni céljai elérésére? Egy globalista és egy nacionalista brománcának azért vannak határai.