Túsztörténet

VISSZHANG - LXII. évfolyam, 18. szám, 2018. május 4.

Hőskultusz című írásában (ÉS, 2018/16., ápr. 20.) Lázár György az entebbei túszszabadításról és az arról készült, ötödik filmről ír. Megemlíti, hogy a film szerint „a túszok életét az egyik német terrorista, a 27 éves Wilfried Böse reakciója mentette meg, aki Kalasnyikovjával nem nyitott tüzet rájuk”, valamint azt is, hogy a filmet több magyar személy is támogatja.

Van azonban ennek a túszszabadításnak egy nagyon fontos előzménye, amelyet nem szabad elfelejteni. Az eset során a palesztin és német terroristák egy francia Air-France repülőgépet térítettek el azzal a céllal, hogy 53 elvtársukat szabadítsák ki izraeli, francia, nyugatnémet és svájci börtönökből. Az őket leszerelő akció során az izraeli kommandósok 106 túszt szabadítottak ki.

A Lázár által is említett német szélsőbaloldali terroristák, Wilfried Böse és Brigitte Kuhlmann forradalmi sejtek alapító tagjaként elsők voltak, akik Auschwitz után származási alapon szelektáltak embereket. A gépen az izraeli állampolgárokon kívül 22 francia, egy hontalan és a magyar származású amerikai Karfunkel házaspár került a túszok közé, mert zsidók voltak vagy annak vélték őket. A nem zsidó utasokat szabadon engedték. A 75 éves izraeli Bloch Dórát, akit egy kampalai kórházban ápoltak, Idi Amin megölette az akció után.

A drámai szelektálás során egy Auschwitzot túlélt zsidó utas megmutatta Bösének a karjába tetovált számát, amire Böse azt válaszolta neki, hogy „én nem náci vagyok, hanem idealista”.

Lázár azt sejteti, hogy aki az életét adja azért, hogy embereket mentsen, az nem lehet parancsnok, nem lehet igazi hős, hiszen Netanjahunak hívják. A két német terroristát a film szinte idegroncsként mutatja be, mint akiket palesztin elvtársaik kényszerítettek zsidók szelektálására. Hogy ők miért nem lőttek, arról lehet vitatkozni. Az azonban nem lehet vita tárgya, hogy a két német diákot senki sem kényszerítette arra, hogy forradalmi sejteket alapítson, és hogy anticionista őrülettől vezetve a Közel-Keletre utazzon, majd repülőgépet térítsen el.

Apáikat vagy nagyapáikat talán kényszeríthették a fegyverhasználatra, de a német terroristákat biztosan nem.

(Bécs)

A szerző további cikkei

LXIII. évfolyam, 10. szám, 2019. március 8.
LXI. évfolyam, 48. szám, 2017. december 1.
LIX. évfolyam, 13. szám, 2015. március 27.
Élet és Irodalom 2021