KINŐTT ORSZÁG

PÁRATLAN OLDAL - LXII. évfolyam, 18. szám, 2018. május 4.

A listázásáról elhíresült hetilapban adta tudtul a magyar világnak a lakmuszpapír szerepét játszó alkotmánybíró, hogy a frissen újraválasztott miniszterelnök „kinőtte az országot”, és ahhoz, hogy tehetségéhez és ambícióihoz méltó európai szintű, sőt világszintű kérdésekkel foglalja el magát, nem maradhat meg a jelenlegi közjogi posztjánál: emelkednie kell. Az ország napi (csip-csup) gondjait majd a hozzá képest kevésbé emelkedett kiválasztottja viheti tovább, attól függően teljes fölhatalmazással, hogy kétharmados vagy csupán egyszerű többséget élvez pártjuk az ország házában.

Bolond beszéd, és még rendszer sincs benne, de gumicsontnak jó lesz– gondolhatta Orbán, amikor útjára engedte a pokolbeli szomorú szöveget. Éppen, mert üres, tartalmatlan, sőt bolond beszéd, nem is érdemes túl sokat foglalkozni vele. Bizonyítéka, hogy Orbánnak fogalma nincs, hogy mit is akar kezdeni az országgal, az ország lakosságának általános jóléte annyi neki, mint helyettesének az elejtett rénszarvas bőre: jó lesz ágyelőnek. Ez eddig is így volt, hiszen az eltelt nyócév semmi másról nem szólt, mint Orbán három kívánságának teljesítéséről, amit még 1993-ban az akkori újságíróbálon – talán kissé kapatosan – fogalmazott meg: ő akar lenni az ország miniszterelnöke (kipipálva); az ország legvagyonosabb nábobja (faluja elöljárójával együtt számítva: kipipálva); nemzetközi rangú politikai vezető (folyamatban). Ez utóbbi kívánságát egyelőre az akaratos gyerek az óvodában (földhöz verem magam, és mindenkibe belekötök) és „Putyin falova” taktikával valósítja meg, de lehet, hogy átbucskázik a fején, és az egész Európai Bizottság rá figyel majd. Igen ám, de mi lesz velünk, ha a harmadik kívánság is megvalósul, és Orbán valóban kinövi országát: belőlünk „kinőtt ország” lesz?

Ha a családban a nagyobb testvér kinövi a trikóját, az ingét, azt a kisebb testvér kapja meg. Ha hazánkat, Magyarországot Orbán már kinőtte, akkor, ha a nagyra nőtt vezér már kinőtt és levetett bennünket, ki kapja a kinőtt Magyarországot? Engem a pokolbeli alkotmánybíró eszmefuttatásának megjelenése óta ez a kérdés foglalkoztat. Leszünk-e orosz gyarmat, ha a nagy Orbán vezér kinőtte hazáját, és hazáját mint kinőtt ruhát másnak adja. Ez az igazi kérdés, nem a prezidenciális rendszer.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 16. szám, 2024. április 19.
LXVII. évfolyam, 51–52. szám, 2023. december 21.
LXVII. évfolyam, 48. szám, 2023. december 1.
Élet és Irodalom 2024