„A jelenlegi viszonyok”

Theodor W. Adorno: Az új zene fi­lo­zófiája. Fordította Csobó Péter György, Rózsavölgyi és Társa, Bu­da­pest, 2017, 238 oldal, 3490 Ft

A könyv két nagy fejezete egymástól hét évnyi távolságban íródott; ezeket kötötte össze Adorno egy hosszabb előszóval. A koncepció a könyv során alapvetően átrendeződik: az „új zene” a Schönberg-részben még az új „autentikus” zenét jelenti, a könyv egészében viszont már értékmentes, leíró fogalom. Így az új zene egyik vonulatát a „haladás”, a másik vonulatát pedig a „restauráció” címszavával lehet megragadni. A könyv egésze nem az új zene filozófiai transzformációja (Adorno a leginkább mindig is a Schönberg-kör filozófusa szeretett volna lenni), hanem az új zenéről szóló elemzés. Mindenesetre a bevezetés élére helyezett (Hegeltől szármató) mottó mintha még az előbbi jelentést őrizné: „A művészetben ugyanis nem pusztán kellemes vagy hasznos játékszerrel van dolgunk, hanem az igazság kibontakozásával.” (11.) De aztán a Walter Benjamintól származó felütés már azt sugallja, hogy a totalitás gyakran az extremitásokra való szétesésen keresztül bontakozik ki. (Igaz, Benjamin „filozófiai történetről” beszél; de amúgy is a filozófia és a zene között akarunk kiépíteni analógiát.)