BÍRSÁG

PÁRATLAN OLDAL - LXII. évfolyam, 17. szám, 2018. április 27.

Az RTL Klub forgatott a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ülésén, amelyen 3,45 millió forintra bírságolták meg a TV2-t, amiért híradósai nyíltan Orbán Viktor mellett kampányoltak. A hvg.hu kiszúrta, hogy Patyi András, az NVB elnöke és egyben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora, aki nagyon sajnálja, hogy az általa vezetett bizottság korábban az óvodai kampánya miatt megbüntette Orbánt, csaknem elfelejtette megbírságolni Andy Vajna tévéjét. Az NVB-ben 11-en gondolták úgy, hogy Marsi Anikóék Orbán-kampánya sérti a kiegyensúlyozott tájékoztatást, míg 8-an azt, hogy nem volt vele gond. Patyi is nemmel szavazott, majd egy ellenzéki delegált figyelmeztetése után végül kihirdette, hogy javaslata ellenére elmarasztalják a kereskedelmi csatornát. „Tőlem bírságolhatunk, úgy vonulok be a történelembe, mint a bírságkirály.” 

Remélhetőleg azért a kisdiákoknak nem kell majd pár év múlva bebiflázni, ki is volt 2018-ban Magyarországon az NVB elnöke.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 10. szám, 2024. március 8.
LXVIII. évfolyam, 6. szám, 2024. február 9.
LXVIII. évfolyam, 4. szám, 2024. január 26.
Élet és Irodalom 2024