SZIMBOLIKUS

PÁRATLAN OLDAL - LXII. évfolyam, 17. szám, 2018. április 27.

Dél-Franciaországban 2016-ban egy algériai asszonytól megtagadták – az amúgy francia földön töltött házas évei nyomán joggal igényelt – állampolgársági kérelmét, miután a nő vallási okokra hivatkozva nem fogott kezet az ügyet intéző férfi hivatalnokokkal. A megfellebbezett döntés egy évvel később a kormányfő elé került, ám a kérelmet Cazeneuve is visszautasította. A többéves huzavona végén az ügyet a nő szemszögéből a minap az Államtanács is kedvezőtlenül bírálta el. Az indoklás szerint az asszony szimbolikus helyszínen és időpontban tett tanúbizonyságot arról, hogy képtelen asszimilálódni. Algériát a franciák 1834-ben nyilvánították birtokká, majd a betelepítéseknek köszönhetően a partvidék teljes bennszülött kultúráját átszabták. Az első világháború után Algír lett a második legnagyobb francia kikötő, a 42-ben partra szálló szövetségesek pedig részben innen szervezhették meg a Németországgal szembeni ellenállást. A nácik legyőzését követően François Mitterrand szimbolikus időben tett kijelentése azóta szállóigévé vált. Az algériai függetlenedést ellenző államférfi egyirányú matematikai egyenlőtlenséget fogalmazott meg. „L’Algérie, c’est la France”, vagyis Algéria egyenlő Franciaországgal. Kezet rá!

A szerző további cikkei

LXII. évfolyam, 15. szám, 2018. április 13.
Élet és Irodalom 2024