Osztrák–magyar

Az osztrák–magyar fejlettségi különbséghez csak rövid megjegyzést tennék. Hosszabb történelmi távlatokban (az 1800-as évek vége) különböző statisztikai számítások szerint bizonyos hullámzással a magyar egy főre eső GDP mintegy 60 százaléka volt az osztráknak. Ennyi volt 1938‑ban és 1960 környékén is. Majd a „békés verseny” évei alatt az arány drámaian visszazuhant. 1990-re most már az EK/EU adatai szerint mintegy 35 százalékra esett vissza. Demonstrálta a szovjet tervezési rendszer csődjét. Azóta (főként 1994 után) viszonylag erőteljes volt a visszazárkózásunk, s 2017-re elértük az 53 százalékos szintet. Ha a 60 százalékot tekintjük a távlatos felzárkózás kiindulópontjának, még mindig évek kellenek, hogy visszaküzdjük magunkat a nullára. Úgy tűnik, a visszazárkózáshoz is kell 30 év. Szerencsére ma jobban élünk, mint 1960-ban. A felzárkózás szempontjából újabb 60 évet vesztettünk.

Tudjuk, hogy az 1 főre eső GDP mint fejlettségi mérőszám több sebből is vérzik. Szintetikus összehasonlító adatok alapján valószínűleg más képet kapnánk. Ez az adatok választása függvényében lehetne jobb is vagy rosszabb is. Az ezer főre eső mobil-előfizetésekben 2016-ban az osztrák szint 70 százalékán voltunk. Az internetpenetrációban a 2014-es adatok szerint nem maradtunk el az osztrákoktól. Viszont a vásárlóerő-paritáson számított magyar egy főre eső egészségügyi kiadások 2014-ben az osztrák szintnek csak 37 százalékát érték el.

Nincs semmi garancia arra, hogy most már megindulunk a felzárkózás útján. Ehhez javuló versenyképesség melletti integrációnkra lenne szükség. Nem elég csak az Audi vagy a Mercedes versenyképességi hozzájárulása. Szerencsére Bojár Gábor nincs teljesen egyedül, de sokkal több hasonlóra lenne szükség. A kilátások bizonytalanok. Fennáll akár a kiintegrálódásunk veszélye is. S a dolog nem teljesen rajtunk múlik. Az EU alapvető reformjára is szükség lenne. A következő évtizedek sorsdöntőek lehetnek. Jó lenne, ha jó irányban!