Ovisok és nyuggerek

VISSZHANG - LXII. évfolyam, 14. szám, 2018. április 6.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Személyes hangú levelét megkaptam arról, hogy – két héttel a választás előtt, hódmezővásárhelyi mintára – küld nekem is tízezer forintot érő Erzsébet-utalványt, mert hogy a „gazdaság továbbra is jól teljesít”. Sokat gondolkodtam azon, hogy levelemmel zavarhatom-e akkor, amikor Ön reggel, délben, még tán este is, törvényellenesen (ellenzéke szerint pedofil módon) kamerás stábbal járja az országot, és itt-ott négy-öt éves gyerekek kezét szorongatva sürgölődik, majd a groteszk helyzetben próbál természetesen viselkedni, de ez sem Önnek, sem a megszeppent kicsiknek nem sikerül, mert ők, suta bemutatkozása után sem tudták eldönteni, hogy a Mikulás vagy a kis gonosz erdei manó pottyant-e közéjük.

Aztán mégis úgy gondoltam, tájékoztatom, hogy ha a fenti gesztus üzleti ajánlat, azaz ennek fejében azt várja el, szavazzak a pártjára és a jelöltjére, tudatom, hogy nem tehetem. Egyrészt azért, mert az állam költségvetéséből osztogatott alamizsna legalább annyira az enyém (miénk) is, így azzal vesztegetni erkölcstelen. Ha Ön a saját szolid vagyonából vagy pártja tehetős kasszájából ajánlotta volna fel az utalványokat hasonló sanda szándékkal, akkor is elvártam volna, hogy előzetesen küldjön egy szerződést arról, mit vár cserébe.

Az utalványt megköszönöm a magyar népnek, de sajnos még gyűjtenem kell hozzá, hogy tönkrement légpuskám helyett végre vehessek egy újat, és a szomszéd háziasított galambjaira lövöldözhessek kis parasztházam gyümölcsöséből, hogy aztán a kutyám a kerítést átrepülve hazalophassa a trófeákat. Ha édesanyám élne, további opció lehetne, hogy neki ajándékozzam, támogatva időskori, háztáji sertéshizlalási programját. Az is lehet, hogy helikopternek látszó sárkányrepülővel teszek néhány kört városunk felett, remélve, hogy a klub fizetőeszközként a bónokat elfogadja. Hadd érezzem jól magam én is.

(A szerző nyugdíjas)

A szerző további cikkei

LXIV. évfolyam, 26. szám, 2020. június 26.
LXIV. évfolyam, 17. szám, 2020. április 24.
LXIV. évfolyam, 15. szám, 2020. április 9.
Élet és Irodalom 2021