Állj ellen, szervezkedj!

PUBLICISZTIKA - LXII. évfolyam, 14. szám, 2018. április 6.

Egy héttel a március 15-i miniszterelnöki beszéd után Fleck Zoltán és Magyar Bálint a Hír TV Egyenesen című műsorában kifejtette azt, amit a hatalommegtartás „B forgatókönyv”-ének is lehet nevezni, tudniillik, hogy Orbánék a választások elvesztése esetén – egyes körzetek ellenzéki győzelmeinek a Nemzeti Választási Bizottsággal történő, a jog látszatába burkolt megsemmisítése mellett – utcai erőszakhoz is fognak folyamodni. A páros interjú közreadása (Következmény címmel a honlapon is megnézhető) lehetővé teszi a számomra, hogy megjelentessem  tavaly május elején írt cikkem, amit eddig attól való félelmemben tartottam vissza, hogy bevezető részének tartalmával – ami egybeesik a két szociológus által kifejtett gondolatokkal – esetleg elveszem néhány ellenzéki olvasó kedvét attól, hogy elmenjen szavazni. Az írás célja nem a szavazásnak, hanem a szavazást követően a társadalomban meginduló gondolkodási folyamatnak a befolyásolása néhány észrevétellel.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 8. szám, 2024. február 23.
LXVI. évfolyam, 25. szám, 2022. június 24.
LXVI. évfolyam, 22. szám, 2022. június 3.
Élet és Irodalom 2024