„S mégis, magyarnak számkivetve”

KÖNYVKRITIKA - LXII. évfolyam, 13. szám, 2018. március 29.

L. Ritók Nóra: Láthatatlan Ma­gyar­or­szág. Tea Kiadó, Budapest, 2017, 315 oldal, 3990 Ft

Ahogyan a cím is jelzi, Magyarország végletesen kettészakadt, nem csupán a láthatóság, hanem a realitás vonatkozásában is. Míg a médiumok többségében a külső-belső ellenségtől folyamatosan szorongatott, ám mindig nemzeti hősiességgel győzedelmeskedő, folyamatosan épülő-szépülő hon fikciója sulykolódik, addig a leszakadó térségek nem látható tartományában olyan testi- lelki nyomor egzisztál, amilyennel az olvasó eddig talán csak Dosztojevszkij, Tar Béla, Borbély Szilárd világaiban találkozhatott.  Közművek és munka nélkül vegetáló családok, nyomor, éhezés, mocsok, bűz, patkányok, tetvek, hideg, prostitúció, bűnözés – munkalehetőségek és integrált oktatás híján, az átörökített tehetetlenség és öntudatlanság pusztító monotóniájának őrjítő köreibe merülhetünk bele mintegy háromszáz oldalnyi történetmondásban. A szöveget számos szociofotó illusztrálja: szemcsésre-homályosra fogalmazott beállításaikban a lakóhelyek tárgyi világának lepusztultsága tárul elénk, melyet csupán néhány gyerekrajz színessége és a szerző két grafikájának bensőséges strukturáltsága ellenpontoz.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (SMS-sel, bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.

Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXIII. évfolyam, 46. szám, 2019. november 15.
LXIII. évfolyam, 35. szám, 2019. augusztus 30.
LXIII. évfolyam, 6. szám, 2019. február 8.
Élet és Irodalom 2019