Félreértés

Polák István Homogén vagy multikulti? című visszhangcikkében (ÉS, 2017/48., dec. 1.) ezt írta rólam:

„Varga Károly alkalmazza a metaforát az integráció kétféle lehetőségére, az ökumené és a szinkretizmus fogalmakkal jelölve. Az egyiket turmixolt gyümölcslével azonosítja, a másikat étvágygerjesztő gyümölcsöstállal. Én a szinkretizmust tekintem turmixnak. S ha így van, akkor mit várjunk el a bevándorlótól? A turmixolódást semmiképpen. A gyümölcsöstálra nem adunk lehetőséget. Vagy – harmadik esetként – alakuljon át gránátalmából jonatánalmává, de legalábbis játssza el ezt a »tálon«?”

E kitétellel október 15-i, Tülekedés című írásom eme passzusára utal:

„Mi módon érvényesülhetnek a globalizációban a kultúrák találkozásai? E témát a világ-ökumené versus világ-szinkretizmus dilemmája élezi ki, ami abban fogalmazódik meg, hogy miként lehet az egyes kultúrák – és magvukban domináns vallásaik – békés együttélését kialakítani anélkül, hogy identitásukat elvesztő módon elegyítenék őket. (Meggyőző metaforával: turmixolt gyümölcslé helyett étvágygerjesztő gyümölcsöstálat.)”

E sorok pontos olvasata szerint a turmix nem Polák István egyéni meglátása szerint felel meg a szinkretizmusnak, hanem magától értetődően. Opponált cikkem gondolatmentében a milliós nagyságrendű rohamos és tartós beözönlés jelenti a kultúrák turmixolását, és a gyümölcsöstál a saját földrészeiken megmaradó kultúrák eredeti szépségét. Vagyis inkább odavinni a gazdagabb civilizáció segítségét, ahol a szegénység és háborúság dúl, semmint a bajt importálni, éspedig a kollektivista és maszkulin katonakultúrák1 behatolási manőverének bátorításával egy femininebb és individualistább nyugati kultúratípusba. Aminek borítékolható eredménye a hanyatló keresztény hit és gyakorlat „lágy” közegében egy azonnali arrogáns helykövetelés, pár generáción belül pedig az uralom átvétele volna.

Amiként e magától értetődő felismerés nyomán a globális léptékű nagystratégia kezdi felülírni a nyugati politikai és mögöttük a gazdasági elit által generált Willkommenskultur életveszélyes „naivságát” (?), úgy Polák István is akaratlanul korrigálja önmagát: „gyümölcsöstálra nem adunk lehetőséget a beözönlőknek, de azt sem várhatjuk el tőlük, hogy akár valóságosan, akár csak megjátszásból átalakuljanak gránátalmából jonatánná”.

Egyébként az általa más összefüggésben felvillantott trójai faló metafora passzolhat az eddigi domináns (és médiacenzúrázással védett) nyugati beállítottságra, ha meggondoljuk, hogy Homérosznál a várvédők egyenesen lebontották a kaput körülvevő falrészeket, hogy belülre tudják vontatni végzetük eszközét. Viszont a kijózanító szélfordulást már éberebb elmék, így Tamás Gáspár Mikós is érzi, aki azon aggódik, hogy Soros György „pár újságcikkben foglalt javaslatait senki se fogadta meg... és politikai meggyőződését mára egyre kevesebben osztják... bár alapítványainak van némi (csökkenő) politikai befolyásuk, migrációs ügyekben ez a befolyás ma – szerintem: sajnos – egyáltalán nem érvényesül. OV-nek már csupáncsak ellenségkép-szükségletből kell a kvótaveszély, hiszen már meggyőzte egész Európát a Soros-filozófia tarthatatlanságáról.” (Magyar Nemzet, október 28.)

Valószínűsíthetően nem lévén érkezése utánanézni az opponált szerzők idevágó munkásságának,2 Polák verdiktje: „Varga, illetve Boulad idézetében nincs érvelés, bizonyítás, csupán ex ca­thedra kijelentés”.

(Tévedés ne essék, a két kutató e kérdésben nem egyaránt kompetens. Míg a három doktorátusával, menekülttábor és lepratelep alapításával, a francia becsületrend tiszti keresztjével, az észak-afrikai és keleti országokért felelős Caritas elnöki tisztségével és világkörüli előadóútjainak presztízsével hitelesített Henri Boulad az iszlámproblematika nemzetközileg elismert vezető szakértője, jómagam csak értékszociológiai kutatásaim határmezsgyéjén kerültem érintkezésbe a témával. Így csak az ő magyarul is megjelent könyvéből villantok fel egy ad hominem választ).

Miután ugyanis Boulad átfogó helyzetismerete az iszlámmal folytatandó párbeszéd szempontjából „hatféle iszlámot” különböztet meg, ezek közül azt a liberális irányzatot tartja a legpozitívabbnak, amely kisebbségként áll szemben a politikai-vallási világuralomra törő domináns válfajokkal, vagyis olyan „iszlám Polákok” pozíciónyerésének örülne, akik úgy csillapítanák az ottani támadókészséget, ahogyan a mi bírálónk szeretné mérsékelni az itteni társadalom védekezési reflexeit. Így reménykedőbben nézhetnénk a jövőbe, ha a Polák Istvánok felvilágosult értelmiségi típusa ott tudná érvényesíteni békebaráti befolyását, ahol a nyílt vagy éppen rejtett (de nem kevésbé eltökélt) turmixolási indulat erjed.

1 Amely kontrasztra már egy évtizeddel korábban rámutatott a kultúrák világtérképét empirikusan felrajzoló Hofstede (lásd: Geert Hofstede és Gert Jan Hofstede: Kultúrák és szervezetek. Az elme szoftvere: Az interkulturális együttműködés és szerepe a túlélésben. McGraw-Hill, 2005, VHE Kft, Pécs, 2008.)

2 Vö. Egyfelől Henri Boulad: Az iszlám - A misztika, a fundamentalizmus és a modern kor feszültségében (Kairosz, 2009), - másfelől Varga Károly: Iszlám pokol és szinkretizmus: Az ábrahámi vallások Istenének „árnyoldala” és „evolúciója”. Valóság, 2017, február; uő.: Spiritualitás és migráció. Magyar Tudomány, 2016. szeptember.