Ki beszél és kihez beszél?
Füst Milán: A magyarokhoz
FEUILLETON - LXII. évfolyam, 11. szám, 2018. március 14.A vers beszélője anyanyelve közösségéhez szól, ugyanakkor próféták utódjaként int felvilágosító szózatában. A vers címzettje, a kollektívum megjelölése olyan benyomást is kelthet, mintha valaki kívülről szólna egy másik entitáshoz. Ennek ellentmond, hogy Berzsenyi azonos cím alatt belülről írt, a nemzet részeként, intő szónokként, szellemi iránymutatóként kiemelkedve, megszólítva népét. Füst verse ugyanakkor nyíltan reflektál távoli származására is, amikor a vers beszélője így fogalmaz: „vedd a Libanon / Ős cédrusát, e háromezeréves szűzet, – rá hivatkozom, mert / onnan vándoroltam egykor erre”. Bizonyos kívülállás jellemzi, egy másik hagyományból eredeztetettség, talán a relatív kívülállásból eredő tisztánlátás, és az „Én prófétáktól származom” mély öntudata, másrészt legitimációs kívánkozás és az elfogadás/megértés iránti vágy.
Miközben egyes szám második személyben, bensőségesen, személyesen szólítja meg a kollektívumot, a cím többes száma ellenére felmerülhet, hogy a vers beszélője önmagához beszél, hogy az antiszemita megvetés ellenére ne uralkodjon el rajta az idegenségtudat, a viszont-gyűlölet, ne veszítse hitét az anyanyelvben, magyarságában, ne forduljon vissza az azonosságvállalás útján, ha mások el is fordulnak tőle.
Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.
Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.