Két pictor doctus

és a (más ok miatt) hiányzó kurátor

MŰBÍRÁLAT - TÁRLAT - LXII. évfolyam, 11. szám, 2018. március 14.

(Losonczy István és Erdélyi Gábor Idomul című kiállítása a Paksi Képtárban április 8-ig látható.)

Szinte pontosan egy esztendeje jelent meg e rovatban György Péter írása, amelynek címét – csekély, de nem észrevehetetlen toldással – e szöveg is kölcsönzi. Sajnálatos, amikor egy kiállítás kapcsán elsőre nem az amúgy kifejezetten fontos kiállítási eseményről, a képekről, a művészekről esik szó, hanem a megnyitáshoz kapcsolódó körülményekről, de úgy látszik, egyre gyakrabban kerül elénk ismétlőjel napjaink kottájában.

Akkor a kurátor áttételesen hiányzott az Albert Ádám és Tranker Kata Pakson kiállított művei mellől hiányzó feliratok-magyarázatok képében. Most személyében nem volt jelen, mert a kiállítás tervezett megnyitója napján a kurátor, Prosek Zoltán már nem dolgozott az intézményben. (Ennél bővebb tájékoztatást a kiállítás két héttel elcsúsztatott megnyitásakor megszólaló munkatárs sem volt felhatalmazott tenni.) Erdélyi Gábor és Losonczy Istvánkiállítását így – formálisan – Somody Péter nyitotta meg, akinek ugyanaznap a földszinti kiállítótérben nyílt tárlata.(…)

Ismét két kiváló művész munkái láthatóak Pakson: azoké, akik ott álltak a megnyitón sajnálatosan magukra hagyva. A képaláírások ezúttal a képek mellett, Seregi Tamás és Farkas Viola, valamint Hajdu István körültekintően megírt magyarázó szövegei pedig a helyszínentalálható kinyomtatott lapokon és a képtár honlapján fellelhető szóróanyagon olvashatók.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (SMS-sel, bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.

Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően SMS-sel, bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXI. évfolyam, 37. szám, 2017. szeptember 15.
LXI. évfolyam, 33. szám, 2017. augusztus 18.
LXI. évfolyam, 26. szám, 2017. június 30.
Élet és Irodalom 2018