Imázs- és presztízsügyek

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LXII. évfolyam, 10. szám, 2018. március 9.

Örömhír az elmúlt hétvégéről: az új országimázs vagy korszerűbb szóhasználattal az új magyar országmárka kidolgozásában Orbán Ráhel is aktív szerepet vállal. Nem fizetett alkalmazottként, hanem honleányi buzgalomból, ami annyit tesz, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója alkalomszerűen, de folyamatosan kikéri a hölgy szakértői véleményét, ő pedig avatott és előremutató válaszokat ad. Nyugodtak lehetünk tehát, az országmárka vagy országimázs dolgait illetően minden a lehető legjobb kezekbe került. Nemcsak azért, mert kormányzó urunk legidősebb leánygyermeke valami roppant előkelő svájci intézetben szerzett diplomát, fontosabb ennél a tradíció, amelyet Ráhel régi országimázs-építő család sarjaként megtestesít. Tizenegy éves volt, amikor atyja létrehozta a szép emlékű Országimázs Központot, vagyis Ráhel a legfogékonyabb éveiben tapasztalta meg azt a szellemi pezsgést, amely az ország marketingcélú korszerűsítésének esztendeit itatta át, s amelynek máig ható eredményét egy öt évvel ezelőtti MTI fotó foglalja össze vizuálisan.

A képen a bocskaiba öltözött miniszterelnök-helyettes látható, amint Kézdivásárhelyre belovagol.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (SMS-sel, bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.

Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően SMS-sel, bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXII. évfolyam, 50. szám, 2018. december 14.
LXII. évfolyam, 49. szám, 2018. december 7.
LXII. évfolyam, 47. szám, 2018. november 23.
Élet és Irodalom 2018