Körforgás a négyzeten

VISSZHANG - LXII. évfolyam, 10. szám, 2018. március 9.

Rossz vagy hazug cikkek haragos és harcos vitára, jó írások továbbgondolásra késztetik az embert. Hadas Miklós Nincs remény című szövege (ÉS, 2018/6., febr. 9.) nyilvánvalóan az utóbbi kategóriába tartozik. A szerző kitűnő elemzésében nagy ívű ciklikusságot tár fel a XX. század magyar történelmének korszakai között. Kifejezetten eredeti és szellemes, ahogyan a magyar politika maszkulin jellegét vagy a sport politikai összefüggéseit is bevonja elemzésébe.

Hadas szerint a Horthy-korszak az arisztokrata, konzervatív jobboldaltól fordul, története során, a szélsőjobb felé. Magam úgy vélem, ez nem pontosan így történt. A Tanácsköztársaság bukását követő fehérterror szélsőjobb képződmény. Teleki Pál gróf első, kilenc hónapos miniszterelnöksége sem tekinthető tisztán konzervatív jobboldali politikának. Teleki államosítja, de folytatja a fehérterrort. Bevezeti a numerus clausust. Visszaállítja a botbüntetést (!). És amibe belebukik: a kalandor első királypuccs. Bukása után Teleki jó tizenöt évre visszavonult a nagypolitikától mint geográfus és cserkészparancsnok. Ám ezalatt is: neve összekapcsolódott a bornírt frankhamisítási botránnyal, és kitiltotta a zsidó gyerekeket a cserkészmozgalomból. Aztán a második Teleki-kormány alatt születtek a zsidótörvények (Teleki a második zsidótörvény tárgyalásakor szélsőségesebb álláspontot képviselt, mint a nemzetgyűlés), és Teleki Pál idején léptünk be a Háromhatalmi Szövetségbe, vagyis a náci-fasiszta hatalmi blokkba. Csak a mostani vitával kapcsolatban nem álló érdekességképp említem: Teleki búcsúlevelében „a legpocsékabb nemzetnek” nevezte sajátját, amit a jobboldal elfelejtett vagy megbocsátott. Vajon ha egy baloldali vagy liberális politikus nevezi így a magyarságot, azt is elfelejtik/megbocsátják a jobboldalon? Tudom jól: Teleki százszor intelligensebb, mint a magyar szélsőjobb zöme, és bonyolultabb személyiség náluk, politikai értelemben is összetettebb. Magam ezért úgy gondolom: valahol a jobboldal és a szélsőjobb határvonalán billeg – akárcsak Horthy. De vissza a kiinduló gondolatmenethez! A Horthy-korszak nem egyenes trend, a konzervatív arisztokrata jobboldaltól a szélsőjobbig, hanem inkább ciklus: a rendszer szélsőjobboldaliként indul, Bethlen István gróf tíz és fél éves miniszterelnöksége alatt konzervatív-liberális (de nem demokrata!) irányként folytatódik, aztán a radikális szélsőjobboldali politikába torkollik.

Hasonlóan látom a rezsim gyűlöletpolitikáját is. A Horthy-korszak hajnalán a gyűlölet még a belső ellenség: szűkebben a zsidók és a nem zsidó kommunisták, tágabban a teljes magyar baloldal ellen irányul. Maga Horthy 1919‑ben de facto együttműködik a francia és román megszállókkal. Aztán a bethleni konszolidáció alatt kétségtelenül megfordul a helyzet: az állami antiszemitizmus megszűnik, a civil antiszemitizmus mérséklődik, kommunistákat sem végeznek ki. Viszont felizzik a (Hadas Miklós által jelzett) gyűlölet a szomszédnépek, valamint Franciaország és a Szovjetunió ellen. Mígnem Károlyi Gyula gróf kormánya már újra kommunistákat végez ki, Gömbös kapcsolatokat épít az addig ellenséges Csehszlovákiával, Romániával, Szovjetunióval. Csak Gömbös halála után jelentkezik újra az állami, kormányzati antiszemitizmus. Vagyis: itt is inkább ciklust látok, semmint egyenes vonalú trendet. Ugyanakkor egy további szemponttal egészíteném ki a Horthy-korszak rehabilitálásának a szerző által is említett, 1990 utáni kísérletét. A két világháború között ötméteres betonfal választotta el a jobboldalt a baloldaltól – viszont csak félig áteresztő hártya a szélsőjobbtól. Az Antall-kormánnyal szinte azonnal helyreállt ez a helyzet, és tart napjainkig. A nemzeti együttműködés rendszerében is csak konzervatív személyiségek (de sohasem párt vagy pártfrakció) látnak közös platformot a baloldallal, miközben jobboldal és szélsőjobb alig megkülönböztethető. Mindösszesen: Hadas Miklós cikkéhez gratulálok, de gondolatmenetét kiegészíteném, az újragondolást neki és az olvasónak is javaslom.

A szerző további cikkei

LXII. évfolyam, 48. szám, 2018. november 30.
LXII. évfolyam, 24. szám, 2018. június 15.
LXI. évfolyam, 34. szám, 2017. augusztus 25.
Élet és Irodalom 2018