Kire szavaznak?

VISSZHANG - LXII. évfolyam, 10. szám, 2018. március 9.

Hódmezővásárhelyiként nagy figyelemmel és, mi tagadás, nagy örömmel olvasom a városunkban nemrég lezajlott választást, illetve az annak tanulságait, lehetséges következményeit taglaló írásokat, szerte a médiában, ahogy az ÉS is több cikkben említi városunkat és az itt történteket. (Ádám Zoltán, Kovács Zoltán, 2018/9.)

A Márki-Zay Péter által aratott győzelemnek azonban van egy aspektusa, amit csak mi, helyiek ismerhetünk. Közvetlen ismeretségi körömben is vannak olyan, megrögzött fideszesek, mondhatni Orbán-hívők, akik a független jelöltre szavaztak. Hegedűs Zoltán, a korábbi alpolgármester még e szavazói kör tagjai szerint sem lett volna alkalmas polgármester. Sem felkészültségét, sem eddigi működését, sem emberi tulajdonságait nem érezték kielégítőnek. Persze az is lehet, hogy e gondolatok mögött az – az akár tudatalatti – felismerés áll, hogy nem akartak egy újabb bábot a város élére.

Azt persze hangoztatják, hogy az országgyűlési választásokon „természetesen” a Fidesz jelöltjére fognak szavazni, aki köztudottan Lázár miniszter úr.

Remélem, ezzel az adalékkal hozzájárultam a helyzet árnyaltabb megértéséhez.

Élet és Irodalom 2024