A szabadság nyulai

KÖNYVKRITIKA - KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL - LXII. évfolyam, 9. szám, 2018. március 2.

Ketten egy új könyvről - Konrád György: Falevelek szélben (Ásatás 1.) Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2017, 500 oldal, 5999 Ft

Konrád sokadik kötetében – legutóbb épp a Vendégkönyvben – küzd azzal a problémával, hogy az író által megélt élet, a tűnődéseiben felvillanó gondolatok, amelyek érdemesek az elmesélésre, sokszorta számosabbak annál, mint amiket egy őhozzá hasonló szorgalmú és írásvággyal megáldott vagy megvert tollforgató még képes megírni. Egyik kötetbeli esszéjében arról ír, hogy a tengernyi elmesélhetőből, az írásra érdemes sokaságból az író tudata, vagy éppen tudatalattija önkényesen válogatja ki a megírt szöveg tárgyát, témáját. Aki végigolvassa ezt a félezer oldalt, annak számára egyértelmű, hogy az író e rövid esszéinek, hangulatokat, arcokat felvillantó pillanatfelvételeinek témáit korántsem önkényesen választja ki. Ha a teljesség igénye nélkül leltárt készítünk a szinte szekvenciálisan visszatérő főbb témákról, akkor nyilvánvaló, hogy a megírásra került témák mindegyike mélyen beégett Konrád tudatába, s ott munkál személyiségében.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 27. szám, 2023. július 7.
LXVII. évfolyam, 3. szám, 2023. január 20.
LXVI. évfolyam, 28. szám, 2022. július 15.
Élet és Irodalom 2024