Tapsrend

Richard Flanagan: Egy tenyér, ha tapsol. Fordította Kada Júlia. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2018, 407 oldal, 3499 Ft

Az Egy tenyér, ha tapsol, Richard Flanagan eredetileg második regénye nem olyan sziporkázó, mozgalmas, sokrétű dolog, mint az elismerésekkel elhalmozott és magyarul szintén megjelent hatodik, a Keskeny út északra – tematikájában, érzelmi viszonyaiban, pszichózisában visszafogottabb, kiszámíthatóbb könyv, kissé talán melodramatikusabb kifejtése ugyanannak az Ausztrália-problémának, mint ami a híressé vált regényt is élteti, talán nem fogalmazok félreérthetően, ezúttal redukáltabb dimenzióban. De lehet, Dorrigo Evans, a Keskeny út északra főszereplője sokkal érdekesebb, cirkalmasabb, árnyaltabb figura, mint a kézenfekvően körülményeibe keseredő Bojan Buloh vagy akár a kamaszlányból fiatal nővé érő Sonja, az őserdőben kényszerből vasutat építő ausztrál hadifoglyok világa bonyolultabb, mint a Tasmaniában gátat építő kelet-európaiaké. A monotonabb árnyalatnak magyarázata lehet (azon túl, hogy szerzője pályáján korábbi mű), hogy az Egy tenyér, ha tapsol eredetileg filmforgatókönyvnek készült, szerzője később írta át regénnyé. (A sors furcsa fintora, hogy regényként elért sikere után támadt befektetői érdeklődés a filmváltozat iránt, melyet az új-zélandi színésznő, Kerry Fox főszereplésével végül maga az író rendezett meg, és lett belőle a berlini filmfesztiválra is eljutó, nagy ausztrál kasszasiker.)