Felelősségek

PUBLICISZTIKA - LXII. évfolyam, 8. szám, 2018. február 23.

Az 1968-as kényszerkivándorlási hullám után Lengyelországban nem maradtak jelentős számban zsidók. Gomułka ezt megelőzően a zsidókat „ötödik hadoszlopnak” nevezte. A bőrét akarta menteni, de nem sikerült, a pártellenzék így is megbuktatta. De a zsidóknak (köztük a pártértelmiség igen nagy részének) menniük kellett. A családok szakadtak, Michnik apja ment, ő maradt. Egyébként Nyugaton a kiérkezők általában gyorsan beilleszkedtek, de ma is a lengyel szélsőjobboldal legelkeseredettebb külföldi kritikusai vagy ellenfelei ebből a miliőből, többnyire már a második nemzedékből kerülnek ki. Egyébként a mai konzervatív sajtó szerint a varsói Gdański pályaudvarra akkor márciusban a vonathoz zsidó barátaiktól búcsúzni, együttérzésüket kifejezni kimentek a Kaczyński fivérek is. Persze akkori ellenzékiként. De a „zsidó” fogalma természetesen a lengyel nyilvánosságban zsidók nélkül is élt. Sőt bizonyos esetekben folyt az ellenségnek tartottak „névleges zsidósítása”. Zsidónak nevezhettek bárkit, aki másként gondolkozott vagy másként beszélt. Következésképpen a zsidó nem semleges azonosító fogalom volt vagy lett, hanem azok kiemelése, akik nem képviselhetik a lengyel hagyományokat és/vagy értékeket, akármit jelent is ez a jelző. Ezeket nem övezheti köztisztelet, manipulálnak, „lengyel érdekeket” kereszteznek.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXIV. évfolyam, 10. szám, 2020. március 6.
LXIV. évfolyam, 7. szám, 2020. február 14.
LXII. évfolyam, 40. szám, 2018. október 5.
Élet és Irodalom 2024