A természetes és a természetellenes

A múlt század húszas éveinek elején Morgan Forster India egyik állama maharadzsájának a titkára lett. A negyvenedik évén túllépő író értesült róla, hogy a nála majd évtizeddel fiatalabb őfelsége előző titkárát kidobta, amikor felfedezte, hogy homoszexuális. Forster – halála után közölt naplójából derült ki – figyelmeztette magát, „a legkevesebb, hogy semmi zavart nem okozok.” Mégis, hamarosan egy fiatal hindu kulival flörtölni kezdett, aminek híre ment az udvarban. „Gondolom, tudja, hogy milyen nagy bajban vagyok” – fordult nyomorúságos helyzetében a maharadzsához. Ő azonban először úgy tett, mintha nem tudott volna semmit, majd érdeklődőn, de nem szemrehányón kérdezte:

„- Miért férfi és nem nő? Nem az volna természetesebb?
- Nekem nem. Semmit sem érzek nők iránt.
- Ó, ez mindent megváltoztat. Nem kell vádolnia magát.
- Nem tudom, mi az, hogy ’természetes’.
- Teljesen igaza van Morgan. – Sohase kellett volna használnom ezt a szót. Nos, ne aggódjon.”

Könnyű elképzelnem, hogy akkor ott Forster miért tartotta „egyfajta szentnek” a maharadzsát. Közel száz év és az isten háta mögötti indiai helytől messze, a talán mégsem annyira felvilágosodott Európa közepén ma is a kivételes belátás és önreflexió példája. Jókora lelkierőre vallott a felséges úr helyzetében ráébredni és elismerni, hogy amilyen könnyedén, olyan indokolatlanul használja (ő is) szokásos és nem-szokásos emberi dolgainkra a természetes jelzőt.