A fürdőmester

PRÓZA - LXII. évfolyam, 6. szám, 2018. február 9.

Garde-de-dames - Tematikus prózaösszeállítás

Összeállításunkban két novellát olvashatnak, többek között a kiszolgáltatottságról, a szexuális erőszakról.

A lány belépett a patinás környezetéből kirívó, vasbeton elemekből épült Király utcai házba. Félszegen állt a földszinti folyosón, elfelejtette megkérdezni, hányadik emelet. Amikor megtalálta a rabbi nevét a postaládán, megkönnyebbült. Felment és becsöngetett. Szigorú ábrázatú, kövérkés, körszakállas, szemüveges férfi jelent meg az ajtórésben.

Maga az? Na, végre!

Elnézést, rabbi, mentegetőzött a lány, nem járt a metró.

A férfi lesegítette a lányról a kabátot, közben észrevétlenül az alakját mustrálta.

Nagyon csinos ma a kisasszony.

Köszönöm, simított végig testéhez simuló barna garbóján, térd alá érő szoknyáján a lány. Hosszú, hullámos haja is barna volt. Igyekezett egyszerűen, nem kihívóan felöltözni, de természetes vonzerejét nem tudta elnyomni.

Azt hitte, hogy az egymással félig szembefordított bőrfotelekbe ülnek, de a férfi, alig észrevehetően megfogva a karját, a kanapéhoz irányította.

Itt kényelmesebb. Inni valamit?

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 44. szám, 2023. november 3.
LXVII. évfolyam, 13. szám, 2023. március 31.
LXVI. évfolyam, 40. szám, 2022. október 7.
Élet és Irodalom 2024