Pócspetri kísért

VISSZHANG - LXII. évfolyam, 5. szám, 2018. február 2.

Igennel felel saját kérdésére Gábor György, hogy az egyháznak van-e joga a közvetlen és direkt pártpolitizáláshoz (Beárazott Jézus, ÉS, 2017/3., január 19.). Én ebben nem lennék ilyen biztos, még ha a szerző hozzáteszi is, az egyháznak ebben az esetben számolnia kell azzal, hogy mint a vita más résztvevőjét, őt is kritizálni fogják. Mintha az egyház ugyanolyan intézmény lenne, mint egy világnézeti szakkör – teszem hozzá. Pedig korántsem az. Az egyházak dogmákat terjesztenek, nézeteiket nem bocsátják vitára, mert azokban hinni kell, nem belátni. Amit tehát – a katolikusok esetében – a szószékről a pap prédikál, az nem vitatéma, hanem verdikt; a hívőkre nézve kötelező intelem, s azt a hívők iránymutatásnak is veszik. Véleményét a templomban és stólában mondja, háta mögött a lelkiismereti kényszerrel. Hetven esztendeje a pócspetri plébános a hívőknek azt prédikálta, az állami iskolában azt tanítják a gyerekeknek, hogy a majomtól származnak. A felbőszített lakosság kaszákkal, kapákkal, vasvillával vonult a tanácsháza elé, ahol az egyházi iskola államosításáról tárgyaltak, és ez egy rendőr életébe került.

A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 46. szám, 2023. november 17.
LXVII. évfolyam, 21. szám, 2023. május 26.
LXVI. évfolyam, 36. szám, 2022. szeptember 9.
Élet és Irodalom 2024