Becsületbeli

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LXII. évfolyam, 4. szám, 2018. január 26.

Én ezt becsületbeli kérdésnek is tartottam, hiszen ha indítunk egy nemzeti konzultációt, akkor abból valamilyen cselekvésnek következnie kell. Az emberek világossá tették a Soros-tervvel kapcsolatban, hogy azt elutasítják, nekünk az a kötelességünk, hogy a Soros-terv végrehajtását megakadályozzuk – mondta az illiberátor a múlt heti rádióinterjújában, amely a szokásosnál is meggondolkodtatóbbra sikeredett.

Becsületbeli kérdésnek tartotta.

A „becsület” szó jelentése az értelmező szótár szerint a társadalmi együttélésben kialakult erkölcsi eszmény, amely az egyén vagy valamely közösség magatartását az igazság, erkölcs, emberiesség szellemében irányítja. Ebben a definícióban persze olyan fogalmak szerepelnek, amelyek nemzetünk nagyjainak nem mondanak semmit, azt viszont bárki beláthatja, hogy a Soros-ügyben lefolytatott nemzeti konzultáció az újkori magyar történelem leginfámisabb néphülyítő mutatványai közé tartozik. A Stop Soros törvénycsomagnak és a hozzá kapcsolódó kampánynak ezt kell túlszárnyalnia. Aki erre a „becsületbeli kérdés” kifejezést használja, az vagy nem tudja, miről beszél, vagy pedig a cinizmusnak oly magaslataira hág, amelyeket mindmáig elérhetetlennek gondoltunk. Egyébiránt a Nézőpont vezetője a Stop Soros műveletet illetően azt mondta a Magyar Időknek, hogy az akció „nem a milliárdos szervezeti hálójának és sajtójának közéleti aktivitása ellen szól”, továbbá hogy „az intézkedés inkább jelképes, mint rendészeti jelentőségű”.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 42. szám, 2021. október 22.
LXV. évfolyam, 41. szám, 2021. október 15.
LXV. évfolyam, 40. szám, 2021. október 8.
Élet és Irodalom 2021