A művész legyen példakép?

Nem az a legnagyobb baj a művészeti járadékkal, hogy az MMA-nál kell kérvényezni, hanem az, hogy a vonatkozó törvény újabb szög a társadalombiztosítás koporsójába. Nem is tudjuk, hogy mekkora, mert (1) nincs hiteles nyilvántartás a 19 féle (?) díj kitüntetettjeiről, továbbá arról sem, hogy hány évesek a kedvezményezettek; (2) biztosan számítani lehet arra, hogy hamarosan megkezdődik a lobbizás, hogy a listára vegyék fel az x, y és z kitüntetést is, majd pedig arról, hogy mekkora is legyen az évenkénti emelés.

Első hallásra elfogadhatónak tűnik az a meggondolás, nem helyes a művészek univerzális rákényszerítése az alkalmazotti létre; nekik akkor is jár nyugdíj, ha pályafutásuk során nem tudtak (nem akartak) járulékot fizetni. De csak első hallásra... Ha a művészekre általában nem vonatkoznak az általános szabályok, miközben a professzionális sportolókra, a feltalálókra, a közéletben vezető szerepet játszó politikusokra, egyházi személyekre és más nem szokásos pályákon működő személyekre igen, az általában helytelen. Ha azt mondjuk, hogy bizonyos művészek esetében kivételt kell tenni, az persze védhető. Például balett-táncosok.

A gond az, hogy a mai értéken 121 ezer forintos, csak nyugdíjas korúaknak járó nettó művészjáradék a minimálbéres életpálya után járó 70–80 ezer forintos nettó nyugdíj kiegészítéseként már összességében akkora összeg (kb. 200 ezer Ft), hogy a jövőben sem lesz érdekelt a művésztársadalom abban, hogy az átlagos munkavállalókhoz hasonlóan legyen rendesen bejelentett munkaviszonya, ha pedig egyéni vállalkozó, akkor a tényleges jövedelme után fizessen személyi jövedelemadót is, egészségügyi és nyugdíjjárulékot is.

Mindez azért érdekes, mert a magyar társadalom elitjére vonatkozik a törvény, azokra, akik „role model”-ként kellene hogy viselkedjenek az átlagos adófizető állampolgárok számára. Nagyon sokan eddig sem így viselkedtek, most még többen fognak adó- és járulékkerülő stratégiát követni életpályájuk során. A művészek után nyomulni fognak a sportolók, a tudomány csillagai stb. – ők is nyugdíjkiegészítést fognak kérni.

És van még egy nagy baj. Az a megoldás, hogy az átlagnál picit jobb (vagyis középfokon kitüntetett) művészekre más szabályok vonatkoznak, mint az átlagos művészekre, azért is problematikus, mert hatalmas bizonytalanságot visz életük utolsó 15 évébe. Csak egy számpélda: X. Y. átlagosnál gyengébb színészt 65 éves korában elküldik a színháztól, ahol eddig minimálbéren volt bejelentve, vagy kegyelemszerződéssel dolgozott mint egyéni vállalkozó. Még soha nem kapott a művészeti járadék szempontjából „megfelelő” díjat. Most gyorsan felterjesztik, hogy segítsenek rajta, hiszen ez a munkaadójának semmibe sem kerül.  Ha csak a legegyszerűbb matekot vesszük alapul (12 hónap, 15 év és 121 ezer Ft), a tét 22 millió forint. Ha nem kapja meg, egész hátralévő életére hoppon marad. Vagy kérvényekkel bombázhatja a magas minisztériumot, hogy adjanak már neki visszamenőlegesen valami kitüntetést.

Egyébként az egész történet roppant tanulságos egy, a fentieknél is általánosabb szempontból.  Megint az történt, hogy az Orbán-kormány „csak” széltében-hosszában kiterjesztett egy meglévő rossz konstrukciót az első „elmúlt 8 év”-ből. Az ősbűn, a 2004. évi CVI. törvény a kiváló művész, az érdemes művész és a népművészet mestere járadékáról.

(A szerző közgazdász)