Bonmot vagy igazság?

VISSZHANG - LXII. évfolyam, 4. szám, 2018. január 26.

Lakatos Júlia Európa „Yes”, föderalizmus „No” (ÉS, 2018/1., jan. 5.)1 című írásában eljut egy fontos következtetéshez, vagyis hogy megalapozott véleményt, majd döntést az alapján hozhatunk, ha tudjuk, milyen előnyökkel és hátrányokkal jár az egyes tagállamok szintjén az integráció (vagy annak az elmaradása, teszem hozzá). Ennek tárgyalása, mint ahogy a következtetéshez vezető út is, legalábbis kétséges.

Az érvelés alapja az a látványos bonmot, hogy a liberális demokrácia gyengülésének oka, hogy elvált egymástól a két alkotóelem – a liberalizmus és a demokrácia. Ugyanis mindjárt más a kép, ha polgári demokráciáról beszélünk, aminek a lényege a hatalommegosztás, a fékek és ellensúlyok szerepe. Nem lehet pontosan tudni, mit is ért a szerző demokrácián2 – egyéb írásai alapján a közvetlen akaratképzést értheti ezen. A liberális/polgári demokráciák alapértéke éppen az, hogy a többségi felhatalmazással ne tudjanak visszaélni – s ne alakulhasson ki bolsevik/illiberális típusú rendszer: vagyis védi a kisebbségek jogait, ami a demokráciák tán legfontosabb követelménye, hiszen ők is a „nép” részét alkotják.

Tény, hogy a liberális demokrácia sok tekintetben a fáradtság jeleit mutatja: a létrejött pártstruktúrák kedveznek az oligarchiák, a patrimoniális társadalom kialakulásának, az önkormányzatiság gyengesége, a valódi társadalmi viták, a deliberatív eszközök hiánya a „lent” elkülönülését jelenti az elithez képest – mindezt joggal nevezhetjük demokráciadeficitnek. Ugyanakkor csodálkozom, hogy nem szólal meg a riasztócsengő, amikor a szerző leírja, hogy „a liberális túlsúly problémája (...) (vagyis: a demokrácia korlátozottsága – H. G. Gy.) Orbán Viktor által talált politikai képviseletre”. Ez az állítás azt jelenti, hogy a demokrácia színtere a nemzetállam – s nem tér ki arra, hogy az ezzel érvelő politikusok úgy állnak ki szavakban a demokrácia védelmében, hogy közben a legkevésbé sem demokratikus rendszereket kívánnak működtetni – a liberális demokrácia keretei közt megszerzett hatalmukat bolsevik/illiberális hatalommá kívánják konvertálni.

S itt érkezhetünk el az EU és a szuverenitás kérdéséhez. Lépjünk túl azon, hogy maga fogalom is komplex3, és súlyosan téves leegyszerűsítés a „függetlenség” értelmezése, s azon is, hogy Orbán saját oligarchikus hatalmát vagy a nemzet szabadságát félti-e. Az EU maga is rendelkezik szuverenitással, ami nem másból ered, mint abból, hogy a tagállamok bizonyos formákat közösen gyakorolnak, megosztanak. Mivel nem létezik abszolút szuverenitás, a kérdés az, hogy – a szubszidiaritás elvét alkalmazva – mit célszerű az egyes szintekre delegálni, telepíteni. Érveket minden mellett és ellen lehet találni – ezért azt a szempontot célszerű figyelembe vennünk,  hogy mi szolgálja a nép, így az emberiség érdekét. Ezt már nagyon sokan megfogalmazták: a gazdaság, a társadalom, a kultúra, a környezet hosszú távú fenntarthatóságát kell a közjó fogalmán értenünk. Ez sosem könnyű, hiszen a környezet, a feltételek változása miatt a konkrét teendők is állandóan változnak – miközben az egyes szempontok is konfliktusban állnak egymással. Viszonylag könnyű belátni, hogy mi lehet az önkormányzatok, a kis- és nagyrégiók szintje.4 A nagyrégiókban a földrajzi helyzet, a régiók közelsége határozza meg, hogyan célszerű egymáshoz kapcsolódni. Ilyenek a mobil javak, az elektromos áram, fő közlekedési útvonalak, csővezetékek. Ezeket célszerű a régiók és országok között is összekapcsolni, optimalizálni. (A gazdasági kapcsolatokból nem következik politikai integráció – de elősegíthetik azt.)

A globális szint jellemzője a világrendszerek léte és működése, ahol az üzleti-gazdasági élet átnyúlik a politikai határokon, s nemzeti keretek közt nem – vagy csak nagyon korlátozottan – szabályozható. Jellegzetes és lehetséges döntések: az egész Földre kiterjedő kontroll és szabályozás az erőforrások felhasználásáról, a pénz- és tőkepiacról, a fegyverkezés ellenőrzése, regionális (Észak-Dél) fejlesztési programok, környezetvédelem, Tobin-adó beszedése stb. De sokak természetes igénye, hogy beleszóljunk a nagyvilág dolgaiba is.

Meglévő intézményként adódik, hogy az országok létét nem lehet figyelmen kívül hagyni. Mivel jelentős a különbség az egyes országok nagysága, súlya között, belátható, hogy az USA-val, Kínával, Oroszországgal szemben csak az eddigieknél integráltabb, föderatívabb EU képes megfelelő súlyt képviselni. Ez a bontás közel van ahhoz, amit az ENSZ BT öt állandó tagja reprezentál: nélkülük ma nem lehet érdemi politikai döntést hozni a világban. (Láthatóan hiányzik India, Japán, s nincs képviselete Afrikának és Dél-Amerikának – de esélyük nekik akkor lehet, ha valamilyen(kon)föderációt tudnak alkotni.)

Minden nehézsége, problémája ellenére evidenciának tűnik, hogy az EU-integráció erősítése lehet számunkra a kívánatos: egységes kül- és védelmi politika, gazdasági szabályozás és pénznem, közelítő szociálpolitika, egységesülő szabványok és sztenderdek, átjárható oktatás és képzés, közösségi közlekedés gerinchálózatai stb.

Természetes a kérdés, hogy mi legyen a 27 EU-tag ország szerepe, mi van a nemzeti szuverenitással. Az előbbieket figyelembe véve erre a szubszidiaritás elve alapján lehet a választ megadni, ami az eltérő nagyság miatt nem lehet egységes. A kisebb országok maguk is 1 régiót jelenítenek meg, a nagyok 10-es nagyságrendet. Ez utóbbiaknál természetesen jelenik meg a koordinációs igény. Egy társadalom fenntartása annak kohéziójától függ – ez egyaránt jelenti a szolidaritást, illetve annak a biztosítását, hogy az egyének megfelelő közösségek, bizalmi hálózatok tagjai legyenek, vagyis megtalálják és gyakorolhassák identitásukat. Természetes a nyelvhez, nemzethez való tartozás – ebbe úgy születünk bele. Ugyanakkor látnunk kell, hogy a nemzet és az állam csak ritkán azonos fogalmak Európában. Megoldást csak a többes kötődés jelenthet: a tagországok az EU részeiként is értelmezzék önmagukat, a nemzeti intézmények pedig őrködjenek, és védjék a nemzeti kultúrát, valamint a hagyományokat, azok sokszínűségét.

Értem az EU identitáshiányát és az EU demokráciadeficitjét taglaló állításokat – de nem érthetek egyet. Mert lehet alakítani a megismertetéssel, a személyes programokkal is (például Erasmus a fiataloknak), de valódi identitást az erősíthet, ha érzik a polgárok, hogy beleszólhatnak a dolgokba, befolyásolhatják az eseményeket. De miért gondolnánk, hogy az emberek figyelemmel kísérik az EP-ben történteket – ha a hazai parlamentekre sem figyelnek oda? Miért vennének részt az EU-kezdeményezésekben – ha ezt nem tanulták meg „nemzeti”, országos szinten? Sokkal gyakoribbak azok a kritikák, hogy az EU nem tud gyorsan, hatékonyan lépni. Ennek nem a demokráciahiány az oka – sokkal inkább az, hogy vannak demokratikus szervek, mint például a választott parlament, a legitim vezetők testülete (ET) – de nincs felelős és felhatalmazott kormány, végrehajtó hatalom. (Ha nem tűnt volna fel: mindazokat, akik antidemokratikusnak tartják az EU döntési rendszerét, mert minősített többséggel is lehet döntéseket hozni – nem zavarja, hogy otthoni felhatalmazásuk egyszerű parlamenti többségen alapul. S nem nehéz eldönteni, mi jelenti inkább a szuverenitás csökkenését: ha menekültkérelmeket kell elbírálni – vagy ha közös véderőt hozunk létre biztonságunk érdekében.)

Magyarország eddigi történelmében a legegyenletesebb fejlődés a kiegyezési utáni időszak – ekkor szuverenitásunkat csak olyan „sokadlagos” területeken kellett feladnunk, mint a pénzügy, külügy, hadügy...Ha valóban meg akarjuk védeni az európai értékeket és az érdekeket – nyilvánvaló, hogy ezt csak közösen gyakorolt szuverenitásokkal, az unió szintjére is delegált hatáskörökkel tudjuk megtenni. Ehhez milyen szervezeti, működési elvekre és gyakorlatra van szükség, hogy érvényesüljenek a demokrácia követelményei – valóban nem egyszerű dolog. De attól tartok, ezt innen, Magyarországról legfeljebb csak érdeklődéssel figyelhetjük – mert kimaradunk az érdemi döntésekből, mint ahogy mag-Európából is.

1 http://www.es.hu/cikk/2018-01-05/lakatos-julia/europa-yes-foderalizmus-no.html

2 http://geo1.blog.hu/2017/08/07/a_ujra_a_demokraciarol

3 http://jog.tk.mta.hu/uploads/files/mtalwp/2014_51_Bihari.pdf

4 http://geo1.blog.hu/2017/02/27/wtf_szubszidiaritas_szuverenitas_egyen_allam

A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 27. szám, 2022. július 8.
LXIII. évfolyam, 29. szám, 2019. július 19.
LXI. évfolyam, 14. szám, 2017. április 7.
Élet és Irodalom 2022