A továbbgondolás reményében

VISSZHANG - LXII. évfolyam, 3. szám, 2018. január 19.

Lakatos Júlia mindig színvonalasan ír, olyan témákról, amelyek korunk demokráciadilemmáiról szólnak. Ezek a témák nehezen szoríthatók be egy rövid ÉS-esszé kereteibe. Következésképpen a legutóbbi cikke (Európa „Yes”, föderalizmus „No”?, ÉS, 2018/1.. jan. 5.) kapcsán megfogalmazott észrevételek sem könnyen sűríthetők egy olvasói levélbe. Különösen akkor nem, ha a szerző korábban már több olyan írást osztott meg az ÉS olvasóival, amelyekben az általa a liberális demokrácia két elemeként azonosított, egyéni szabadságot védő liberalizmust és a korlátozott népakarattal azonosított demokráciát néha zavarba ejtő módon értelmezi – kétségtelenül a mai kurrens politológus szerzők felvetései szerint. Olvasói képességeimet most némileg próbára tette írása, mivel ha valóban úgy gondolja, miként írta, tehát hogy „a nemzetállamok Európája vs. a föderális elképzelés tévesen közelíti meg az Európai Unió megújításának problémáját”, akkor mi végre a hangzatos, de kétségtelenül kérdőjellel záruló cím? Ha rögvest az első mondatok megadják a választ, akkor miért a kérdőjel?

Nem ártana, ha a szerző ismét elolvasná ezt a mondatát: „Ha megvizsgáljuk 2017 meghatározó konfliktusait az Európai Unión belül, mind egy szálig a nemzeti szuverenitásért folytatott, a miniszterelnök által felvázolt küzdelemből eredt.” Mind egy szálig? Természetesen nem. Volt itt azért Brexit-tárgyalás, költségvetési gond, jövőkeresés, őszinte aggodalom a józan ész szerint felfogott demokrácia szövetének jelentős károsodása miatt az egyes tagállamokban. Némileg zavaró volt számomra az is, hogy az unión belül vagy körülötte zajló diskurzust és a tettre sarkalló javaslatokat az írás összemossa a lázadás évének – valljuk be – ostoba metaforájával és a magyar miniszterelnök retorikai kardcsörtetésével. Empátiája e téren dicséretes, de én úgy látom, hogy amikor a miniszterelnök a lázadás évéről szólt, akkor ezen retorika mögött semmiképpen sem egy komolyan átgondolt, a nemzeti szuverenitást helyét kereső konzervatív felfogás húzódik meg. A mai magyar és a lengyel szuverenitásfelfogás nem más, mint Arany János függetlenségi rigmusa: „Deák Ferenc! megélünk mi Kend nélkül / Kívánjuk a szabadságot rend nélkül.” Ahhoz kérik az uniós szabadságot, hogy azt – az új demokrácia legnagyobb dicsőségére – saját szuverén hatáskörükben korlátozhassák. Mint ahogy a 2017-es év nemzeti konzultációit sem lehet a XXI. századi népi demokrácia megnyilvánulásának tekinteni. Ezek gátlástalan propagandaeszközök voltak, amelyek remélhetően sohasem válnak az új demokrácia elfogadott módszereivé.

A föderalista projekt igen komplex, és itt nyilván egy, jobb szó híján tarka (checkered) hatásköri felfogásról van szó. Az esetek egy részében szabadon dönthetünk, hogy mi kerüljön szövetségi hatáskörbe, és mi maradjon meg a nemzeti szuverenitás számára. De bizonyos helyzetekben a föderalizmus megfontolt elfogadása egy kérdésben szükségképpen von maga után hasonló kezelést más kapcsolódó téren. Hadd éljek egyszerű példával. Ha valaki közös határvédelmet kíván, és ezt közös uniós forrásokból szeretné megvalósítani, akkor nehezen tagadhatja, hogy a bevándorlás alapvető kérdéseinek is ezen a szövetségi szinten kell eldőlniük.

Nem tudom megítélni, mennyiben került Lakatos Júlia közel az uniós működés szalámigyárához. Nem kívánom felnagyítani a magam szerepét, de volt módom két, nem igazán hatalmas horderejű projekt figyelemmel kísérésére, és abból azt szűrtem le, hogy meglehetősen sok itt az instrumentális demokrácia által előírt „eljárás”. Többen hajlamosak ezt bürokráciának nevezni, de talán egyetértünk – ez valójában a demokrácia terepe. Mindkét esetben igen alapos volt az előkészítés, nemzeti konzultáció helyett a bürokratikus konzultáció nyilvános változata zajlott le, mindenki hozzászólhatott, és részben ezek következtében az egyik projekt elsüllyedt, a másikat nagyon átalakult formában fogadták el. Az ellenzők néha nemzetállami kalapot viseltek, de volt olyan, hogy szakszervezetek, nemzetek feletti, multinacionális szakmai szervezetek lobbiztak. Így néz ki manapság egy európai, szövetségi döntéshozatal.

Természetesen egyáltalán nem volna baj az, ha valóban innovatív, kreatív elképzelések látnának napvilágot az unió jövőjét illetően. Az is igaz, hogy nem kizárólag az európai mainstream képes ezek megfogalmazására. Persze hogy jó lenne időnként egy valóban kreatív „out of the box” megközelítés. De ha valami out of the box, az egyáltalán nem jelenti annak konstruktív jellegét. Sőt, van olyan megközelítés, amelyik kifejezetten destruktív tud lenni. Ilyen lehet a „kívánjuk a szabadságot rend nélkül” hangzatos rigmus, amely gyorsan megül az emberek fülében, és amely ügyes karmesteri vezérlettel igen könnyen válhat rokon rigmussá, amelyben a rendet kívánjuk szabadság nélkül. Gondolom, ezt egyikőnk sem kívánja.

A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 51–52. szám, 2023. december 21.
LXVII. évfolyam, 44. szám, 2023. november 3.
LXVII. évfolyam, 25. szám, 2023. június 23.
Élet és Irodalom 2024