Pihenj!

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LXII. évfolyam, 2. szám, 2018. január 12.

Megbízható lapinformációk szerint visszavonul a közélettől Pintér Sándor, Orbán örökös belügyminisztere, vezérezredes. A rendelkezésre álló adatok szerint pályafutását a Belügyminisztérium gépkocsivezetőjeként kezdte, 1972‑től iskolákba járt, és lépegetett fölfelé. 1991 márciusában Budapest rendőrfőkapitányává nevezték ki. 1991 szeptemberében Boross Péter akkori belügyminiszter kinevezte országos főkapitánnyá. A több bűncselekménnyel vádolt Zemplényi György 1996-os hazahozatala után közokirat-hamisítással vádolták meg, de a Fővárosi Bíróság 1999 januárjában jogerősen felmentette. Orbán közvetlen körének ahhoz a népesnek mondható társaságához tartozik, akik az MSZMP tagjai voltak. Kövér László, Schmitt Pál, Járai Zsigmond, Matolcsy György, Fónagy János, és további hosszú sor, nem is túl érdekes, csak éppen eleven cáfolata Orbán kommunistaellenességének. Nyugdíjazása után eleinte a visszavonult zsaruk típuspályáját futotta: őrző-védő céget alapított. 2010-ben a második Orbán-kormányba ismét a 2006-ban megszüntetett belügyminiszteri tisztségre jelölték, innét készül most visszavonulni.

Milyen pálya ez? A 2016-os úgynevezett befolyásbarométer szerint ő Magyarország 11. legbefolyásosabb személye. Ez nem rossz. Ha lenne kártékonysági lista, ennél alighanem jóval előrébb végezne.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 16. szám, 2024. április 19.
LXVIII. évfolyam, 15. szám, 2024. április 12.
LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
Élet és Irodalom 2024