HARMADIK RICHÁRD

Hogy Shakespeare zseni, arról nincs mit mondani, naná. Hogy egy zseni sem képes egyenletes színvonalon alkotni, ez is természetes. A Lóvá tett lovagok igazán nem valami remekmű, de még a jó hírű Othello is valahogy egydimenziós. Pár éve láttam Kecskeméten a III. Richárdot.  A rendező és a színészek remekül dolgoztak, de a darabot magát nem éreztem valami nagy számnak. Leginkább az gondolkoztatott el, hogy a XXI. században miért kell Richárdnak púposnak lennie. Egyébként a BBC History cikke szerint az exhumált és megvizsgált csontváz valóban görbületet mutat. De ez mindegy, nem történettudomány, hanem dráma. Miért kell az ezeréves előítéletet erősíteni? Hogy aki testi fogyatékos, az szellemileg/erkölcsileg is az? Hiszen Cromwell, Napóleon, Mussolini, Hitler, Pinochet testi fogyaték nélkül működött politikai szörnyetegként! És ott a tolószékben a zseni, Stephen Hawking. Lesz‑e valaha egy tökös, eredeti, bátor rendező (Alföldi Róbert?), aki egyszer meg meri rendezni a III. Richárdot úgy, hogy a címszereplő ne legyen púpos, csak gonosz? Mindez egy baráti társaságban jutott eszembe a minap. Erre feleli barátném, látott egy angol filmet, abban nem volt púpos Richárd. Basszus! Tudom én jól, a helikoptert is egyszerre, egymástól függetlenül, négy országban fedezték fel. Kétszázötven éve a gőzgépen, pár évtizeddel később a gőzhajón is többen dolgoztak. 1999-ben írt pihe bökversem: „Géptestben géplélek, s talán / ha megszavazzuk, nem lesz több halál / csak a kisgazda frakció legyen fegyelmezett / minden elfideszesedett.” Aztán később olvasom valahol ezt a „géptestben géplélek” ötletet. Hát ebben az eltömegesedett, hétmilliárdos világban semmi sem lehet már eredeti, egyedi, egyszeri? Na de, kapjon még egy mondatot a végén III. Richárd! Dickens írja valahol: „Előbb a kötelesség, aztán az élvezet, mondta III. Richárd, miután meggyilkolta a királyt, s mielőtt megfojtotta a királyfiakat.”