Amikor a kérdés is rossz

VISSZHANG - LXI. évfolyam, 50. szám, 2017. december 15.

Barkóczi Balázs és Böcskei Balázs terjedelmes írást adott közre a Jobbikkal folytatható választási együttműködés tárgykörében, amelynek végén arra szólítják fel az innenső oldal híveit, hogy válasszanak érték és taktika között. (A Jobbik mint taktikai és értékprobléma, ÉS, 2017/49., dec. 1.) A kérdést ők ugyan nem válaszolják meg, de sejteni engedik, hogy az értéket választják, azaz nem látnak lehetőséget az együttműködésre a Jobbikkal az Orbán-rezsim leváltása érdekében.

Írásuk egyfajta látleletnek is tekinthető az innenső oldal jelenlegi, magasnak egyáltalán nem nevezhető intellektuális és politikai teljesítményéről. Esterházy halhatatlan mondását parafrazeálva, hogyan is lehetne jó válaszokat adni, ha már a kérdés is rossz.

Valóban igaz lenne, hogy érték és taktika között kell választani? Szerintem ez itt és most megengedhetetlenül hamis ellentétpár. Vannak persze boldogabb országok (például Franciaország), ahol a „normális” jobb-  és a „normális” baloldal többnyire politikai karanténba zárja a Jobbikhoz hasonló szélsőjobb/neonáci, fajgyűlölő stb. eszméket magáénak valló pártokat. Magyarországon azonban nem ez a helyzet. Valódi abszurd, hogy nekünk egy szélsőjobboldali/neonáci stb. eszmékkel rokonszenvező párttal kellhet összefognunk a „normális” jobboldal karanténba zárása érdekében, mert egyelőre ez utóbbi az, amelyik tönkre teszi az országot. Ám attól, hogy valami abszurd, még lehet igaz. 

A vitát kirobbantó Heller Ágnest a szerzők enyhe lekezeléssel név nélkül, mint „tekintélyes filozófust” besorolják a partvonalról bekiabáló, „felelőtlen szerep- és tanácsosztók” közé, akik ezt a fajta együttműködést szorgalmazzák. (N. B. mi a dolga az értelmiségnek, ha nem az, hogy az ország sorsfordító kérdéseiben állást foglaljon, vagy ha úgy tetszik, bekiabáljon?) Szögezzük le először is, hogy Heller e kérdésben megnyilvánulva egy jottányi elvi engedményt nem tett a Jobbiknak, nem próbálja másnak, szebbnek láttatni, mint ami: egy potens szereplő a hazai politikai életben, amelynek elfogadhatatlan nézetei vannak, de amelyre a demokratikus ellenzéknek – nem utolsósorban saját gyenge teljesítménye okán – szüksége van, ha siker reményében akar harcba indulni az Orbán-rezsim leváltásáért.

Heller Ágnes gondolatmenete szerintem logikailag hibátlan, amit a magam céljaira most így tudnék összefoglalni: igaz-e az állítás, hogy e pillanatban nincs nagyobb kár vagy veszély az ország jelene és főleg a jövője szempontjából, mint az Orbán-rezsim országlása újabb négy vagy még több éven át? Igaz-e továbbá az állítás, hogy a demokratikus pártok önmagukban gyengék ahhoz, hogy a választásokon – amelyeknek a játékszabályait kénytelenek adottságként elfogadni – legyőzzék a Fideszt és vele együtt még a Jobbikot is? Erre a két nagyon egyszerű kérdésre kellene a két szerzőnek és velük együtt az innenső oldal döntéshozóinak válaszolniuk, akik elutasítják a Jobbikkal történő együttműködést. Ha tudnak ilyet – például, hogy a Jobbikkal a választási győzelem, majd ezt követően a jogállamiság minimumának helyreállítása érdekében folytatandó együttműködés nagyobb rossz, mint az Orbán-rezsim folytatódó uralkodása –, akkor elő vele és elő az indoklással is! Természetesen a szerzők vagy az illető politikusok mondhatnák, nem hisznek abban, hogy a Jobbikkal bármiben – különösen a jogállami minimum helyreállítása tekintetében – meg lehetne állapodni. Ez az állítás vagy igaz, vagy nem, de az biztos, hogy akkor már nem az emelkedett értékekről, hanem a nagyon is gyakorlati taktikáról beszélnénk.

Vegyük észre azt is, hogy az ilyen együttműködés nem jelent erkölcsi vagy ideológiai értelemben legitimálást, szemben azzal, amit a szerzők írásukban állítanak. Senki nem azt javasolta, hogy az ellenzék lépjen koalícióra a Jobbikkal. Egy autokrata rezsim megdöntéséről beszélünk, ahol minden politikai erőre szükség van, amely céljának tekinti a rezsim megdöntését. Már pedig az aligha vitatható, különösen a legutóbbi napok eseményeinek fényében, hogy a Jobbiknak minden érdeke megvan, hogy komolyan vegye az Orbán-rezsim elleni fellépést. Politikai értelemben az együttműködés természetesen legitimálást jelent, de ebben a tekintetben a Jobbiknak nincs szüksége a baloldal elismerésére; legitimálja őt az a közel egymillió szavazó, aki ezt a pártot választja magának. A baloldalnak tehát elvi alapon kellene együttműködnie a Jobbikkal, világossá és egyértelművé téve az együttműködés célját és kereteit, illetve azt, hogy mire terjed ki (az Orbán-rezsim leváltása és a jogállami minimum helyreállítása), és mire nem (a Jobbik elfogadhatatlan nézeteinek elfogadása).

A világtörténelemből és a világpolitikából tucatjával idézhetnénk példákat, amikor az egymás számára tökéletesen elfogadhatatlan szereplők a saját érdekükben alkalmi vagy tartós együttműködést folytattak. Az, hogy az ilyen együttműködés lehetséges vagy sem, egyedi mérlegelés tárgya kell hogy legyen, amelyet utólag igazol vagy cáfol a történelem (ennyiben természetesen az ilyen döntés nagy felelősséggel jár, ami épp ezért nem lehet csak a hivatásos politikusok dolga).

Fontosnak tartom leszögezni azt is, hogy megértem azokat az embereket, akik a saját vagy rokonaik tragikus sorsára gondolva utasítják vagy utasították el az együttműködésnek még a gondolatát is a Jobbikkal egészen odáig, hogy adott esetben – például 2010-ben – jobb meggyőződésük ellenére, a Jobbik kormányra jutásától félve a Fideszre szavaztak. Ez érthető, méltányolható, de szerintem érzelemvezérelt álláspont; tudományosnak, elméletileg megalapozottnak – felteszem, a szerzők ilyen ambícióval adták közre a gondolataikat – viszont biztosan nem nevezhető. 

A helyzet azonban ennél sokkal rosszabb. Sajnos nem Heller Ágnes és mások tiszta logikája az, aminek alapján manapság idehaza az ellenzéki politikai stratégiák és döntések megszületnek. Sokkal fontosabb szerepet játszik az érintett döntéshozók kognitív disszonanciája – az én önérdekem valójában a közérdek, a többiek pedig sajnos túlságosan ostobák, önzők vagy csirkefogók, hogy ezt megértsék/elfogadják – vagy a különbségtétel képességének a hiánya fontos és kevésbé fontos dolgok között, amit ez a jelenlegi vita is bizonyít. Hasonló szerepet játszik a képtelenség a normális együttműködésre, a bizalomépítés fontosságának alábecsülése, a bizalomépítési technikák nem ismerete vagy a képtelenség ezek alkalmazására, és a sort lehetne még folytatni. Lehetne ez persze másképp is; lehetnének az ellenzéki pártok és vezetőik meggyőzők, hitelesek, karizmatikusak és nem utolsósorban rugalmasak és kreatívak. Akkor talán a Jobbikra sem lenne szükség az Orbán-rezsim leváltásához, sőt talán az utóbbi sem ért volna el kétszer egymás után kétharmadot, és nem festene úgy a dolog, hogy harmadszor is sikerülni fog neki ez a bravúr.

Így viszont marad a szerzők optimizmusa, akik szerint a választópolgárok a fülke magányában okosabbak lesznek, mint a politikusaik. Őszintén szólva ezt én elég gyöngécske reménysugárnak tartom.

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 19. szám, 2021. május 14.
LXV. évfolyam, 17. szám, 2021. április 30.
LXV. évfolyam, 15. szám, 2021. április 16.
Élet és Irodalom 2021