A filozófia iránti érdeklődés

Márkus György és a „posztmetafizikai kor”

FEUILLETON - LXI. évfolyam, 46. szám, 2017. november 17.

Nemrég megjelent vaskos könyvének egy markáns helyén Márkus György így fogalmaz: „Posztmetafizikai korban élünk, a metafizikának vége, talán már a metafizika utáni korban járunk. Lehet persze, hogy ez a viszonylag széles körű egyetértés abból fakad, hogy a megfogalmazás filozófiai belügyet érint, a filozofálás pedig manapság nem örvend túl nagy népszerűségnek.” (Kultúra, tudomány, társadalom, Atlantisz, 2017, 137.) Ha jól értem, a második mondat csak annyit mond, hogy ezt (mármint, hogy milyen korban élünk) szokás ráhagyni a filozófusokra. De a legfontosabb számunkra most az utolsó fél mondat, amely a filozófia iránti érdeklődés hanyatlását konstatálja. Az idézet nagy valószínűséggel 1989–90-ből származik; nagyjából ugyanebben az időben Hans-Georg Gadamer a nagy budapesti Heidegger-konferencia résztvevőit egészen más szellemben köszöntötte: „A téma, amely minket itt egybefűz – persze a filozófia. Nem értékelhetjük eléggé nagyra a filozófiai gondolatok mozgásának jelentőségét, e gondolatok aktualitását a mai világban, ahol a falak mindenfelől ledőlnek. Épp önök, akik itt Magyarországon legújabb kori történelmünk oly drámai óráit élték át, [...] tudják: a gondolkodás és a gondolati szabadság [...] mit is jelent az emberiség számára.” (Utak és tévutak, Atlantisz, 1991, 19.) Nem azt akarom kérdezni, hogy kinek volt igaza, hanem, hogy kinek lett igaza (jó huszonöt évvel később).

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 15. szám, 2024. április 12.
LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
LXVIII. évfolyam, 5. szám, 2024. február 2.
Élet és Irodalom 2024