Kis választási trakta

A választási jogszabályok struktúrája és lényegi elemei

PUBLICISZTIKA - LXI. évfolyam, 46. szám, 2017. november 17.

A magyar országgyűlési választási rendszer a pártokra épít, egyfordulós, kétszavazatos rendszerű, amely kizárólag a legtöbb szavazatot elért pártnak kedvez, a többieket bünteti a matematikai megoldással. A társadalmilag igazságosabb új választási törvény kimunkálása előtt célszerű megismerkedni a hatályos szabályozás lényegével. Az ördög a részletekben lakik, ezért nem lehet csupán egy-egy szóval összegezni a szükségszerűen bonyolult hatalomelosztási technikát: legyen a választási rendszer arányos?! A választási rendszer legalább 100 elemből áll. A szakmai elemek összessége, együttes hatása eredményezhet csak olyan törvényjavaslatot, amelynek alapján társadalmilag igazságos, az ország lakossága érdekeinek és értékeinek összességét tükröző országgyűlést lehetséges megválasztani. A hatályos törvény távol áll ettől. Szembesülni kell azzal a ténnyel is, hogy Magyarországon megszűnt a törvények uralma (a választásokon is), és a nyers gazdasági, politikai, kormányzati érdekek közvetlenül hatnak a választás eredményére.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXI. évfolyam, 49. szám, 2017. december 8.
LIX. évfolyam, 21. szám, 2015. május 22.
LVIII. évfolyam, 48. szám, 2014. november 28.
Élet és Irodalom 2024