Takarásban és elakadásban

PUBLICISZTIKA - LXI. évfolyam, 44. szám, 2017. november 3.

Fantasztikus eredményeket mutatott a hetvenes években (1978-ig!) a magyar gazdaság. A bruttó hazai termék a pannon tigris álmát megközelítően, évi átlagban hat százalékkal emelkedett, főként a beruházások dinamikájának köszönhetően. Nem volt munkanélküliség, sőt, háromszázezer fővel gyarapodott a munkában állók száma. S miközben a kapitalista világ a nyersanyag- és olajárrobbanások két számjegyű inflációjával birkózott, nálunk az árszint csak 3-4 százalékkal nőtt. Ám a reáljövedelem és a háztartások fogyasztása még így is négy százalékkal szaporodott, és 89 ezer lakás épült – évente, átlagban.  Merte volna valaki mindezek alapján, amikor minden a legnagyobb rendben lévőnek látszott, azt mondani, hogy vigyázat, rossz úton jár a magyar gazdaság? Nyilvánvalóan nem. A gyülekező viharfelhőket csak azok vizionálták, akik abba is beleláttak, hogy mi húzódik meg a háttérben (a titkosított adatok miatt ez keveseknek adatott meg): az ország eladósítása.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 11. szám, 2024. március 14.
LXVII. évfolyam, 16. szám, 2023. április 21.
LXVI. évfolyam, 51–52. szám, 2022. december 22.
Élet és Irodalom 2024