Kút és kiút

KÖNYVKRITIKA - LXI. évfolyam, 41. szám, 2017. október 13.

Béndek Péter: Van-e kiút a nemzetből? Kalligram Kiadó, Budapest, 2017, 264 oldal, 3500 Ft

A konzervatívnak tartható irodalom örömteli bővülése az utóbbi években már csak azért is üdvös és kívánatos, mert a magyar konzervativizmusnak tulajdonképpen nincs hagyománya. Ezt onnan tudjuk, hogy Béndek Péter ezzel a sommás megállapítással kezdi művét. Márpedig e kijelentést akár meglepőnek is tarthatnánk annak tudatában és tapasztalatával, hogy általában a konzervativizmusoknak szinte másuk sincs, mint hagyományuk.

A kegyetlen ítélet megértéséhez el kell olvasnunk a kötetet, de jól tesszük, ha pontosan, szépen, egyenletesen haladunk vele, elölről tartunk a vége felé, úgy, ahogyan az egyes írások születtek, betartva a sorrendet. Ha így járunk el, nemcsak a szerző gondolkodását követjük nyomon, de kibontakozik előttünk a magyar közelmúlt szellemtörténete is némi politikai háttérrel együtt, hiszen ezek a szövegek egy sajátos műfaj, a blog zsánerében íródtak, márpedig annak egyedi szabályai vannak, melyeknek a szerző tudatosan és emelkedetten, a rá jellemző módon felel meg.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 7. szám, 2022. február 18.
LXI. évfolyam, 50. szám, 2017. december 15.
LXI. évfolyam, 36. szám, 2017. szeptember 8.
Élet és Irodalom 2024