Szél-jegyzet

A miniszterelnök-jelölt asszony tiszteletre méltó kitartással végzi leleplező és számon kérő munkáját, nagyon imponál, hogy ha foglalkozni kezd egy témával, abból bizony nem hajlandó kihátrálni. (Előzmény az ÉS-ben – Kovács Zoltán: Sobri Robin, 2017/33.).Azt már nehezebben viselem, hogy egy interjúban ezt mondta: „Azt én is kikérem magamnak, hogy egy multimilliárdos akarja megmondani, mit tegyen vagy mit ne tegyen Európa a migránsokkal.” Amikor pedig engesztelhetetlen haraggal emlegeti, méghozzá igen gyakran, az elmúlt borzalmas harminc év egészét, mindig az a kép jut eszembe, amit egy kórházban csigarendszerrel felfüggesztett, teljesen megégett emberről láttam. A levegőben lógatták, hogy hozzá se érjen az ágyhoz.

Sokan mondták már el, mennyi friss izgalommal, reménnyel és jó szándékú munkával kezdték meg életüket a rendszerváltás utáni időszakban, és mennyi fájdalmat és csalódást hoztak a későbbi évek. A most hét éve regnáló szörnyűséges alakzat előtt valóban tapasztalatlan-gyarló-nehézkes-kapkodó-ügyetlen-rossz kormányok működtek, de a köztársaság intézményét egyik sem, a legrosszabb sem barmolta szándékosan széjjel, a demokráciát egyik sem, a legrosszabb sem forgácsolta szét, hogy mára csak kis szilánkok maradjanak belőle.

Azt, hogy az engesztelhetetlen haragú jelölt állandóan egybemossa az előző kormányok bűneit a mostaniéval, azt én is kikérem magamnak; azt, hogy szerinte az előző kormányok működése azonos mértékű borzalom azzal, ahogyan a mostani kormányfő saját céljaira sajátítja ki az országot, azt én is kikérem magamnak. Azok nevében is, akik az inkriminált harminc éven belül végezték el az egyetemet, doktoráltak, kezdtek kutatóként dolgozni, mentek férjhez, szültek gyerekeket és így tovább. Persze előfordulhat, hogy valaki úgy vészelte át ezt a borzalmas harminc évet, hogy a levegőben lógott, magasan a szennyes ágy fölött.