Az Omerta gender szemszögből

VISSZHANG - LXI. évfolyam, 38. szám, 2017. szeptember 22.

Nagy kedvvel olvastam az ÉS 37. számában Károlyi Csaba közvetlen, személyes hangú és elismerő recenzióját Tompa Andrea új regényéről, az Omertáról (Virágzó életek, szept. 15.). Örültem, hogy a kritikus nem talált komoly kifogást (talán csak annyit, hogy beérte volna kevesebb rózsanemesítési ismerettel), s jólesőn nyugtáztam azt is, hogy az eddig megjelent kritikákhoz képest nagyobb szerepet tulajdonított Eleonóra alakjának. Úgy érzem, a ferences szerzetes(nő) kulcsfigura a műben, s ahogy Károlyi Csaba jelezte, életfelfogása és sorsa egyszerre ellentétes és párhuzamos is a férfi főhős Décsi Vilmoséval. Károlyi egy mondata azonban szöget ütött a fejembe. „Azért az érdekes, hogy három nőt kell Vilmos mellé állítani, nem elég egy” – írta, és a Fejtől s lábtól című regényre hivatkozott, ahol egy-egy a férfi és női elbeszélők aránya. Az állításból azt vélem kiolvasni, hogy a nők ebben a regényben kisebb formátumúak, azért kell belőlük három.

Jómagam úgy gondolom, ez az „aránytalanság” ahhoz kell, hogy a nők alárendelt szerepe kiemelődjön. Az ötvenes–hatvanas években ugyanis a hatalom egyenjogúságot hirdetett, de csak a hagyományos férfi-, női szerepeket tűrte meg. Jellemző például, hogy Décsi Vilmos, aki a szereplők közül egyedül kap szót a közéletben, csak egyetlen politikusnőről tud (Anna Paukerről), és az is elég gyorsan börtönbe kerül. A három női főhős természetesnek tartja, hogy a politikára még rálátása sincs, nemhogy befolyása, miközben mindegyiküknek megvan a maga jellegzetes viszonya a hatalomhoz. Kali gúnyos-ironikus szemlélője a férfivircsaftnak, Annuska lázadna az igazságtalanságok ellen, Eleonóra nővér pedig bebörtönzött apácaként elszenvedője a politikai önkénynek.

Tompa Andrea, aki a múltban a jelen gondjaira is választ keres, érzésem szerint az ötvenes évek képmutatásában, hatalmi viszonyaiban lehetőséget látott, hogy a társadalmi nemekkel kapcsolatos mai dilemmákat koncentráltan vesse fel. Ez a problémakör ugyan már a Fejtől s lábtól című kötetben is jelen van (tetten érhető a feminin és a maszkulin kategóriák fellazításában), az Omertában azonban mintha már résztémává vált volna. Mindenesetre lehetséges egy gender olvasat. Az enyém ilyen.

A regény azzal a figurával indít, akinek a férfiképe a leginkább felesel a hagyományokkal. Kali, a cselédnek álló széki parasztasszony és gazdája, Décsi Vilmos viszonyában lesz meghatározó Kali szubverzív gondolkodása. Ő kiforgatja a nőkről és a férfiakról ránk örökített nézeteket. Ha a nő az angyali szűz és a csábító hetéra kettősségében létezik bizonyos férfifejekben (például Vilmos gazda fejében), hát csavar egyet az ideán, s a férfiakra vonatkoztatja: „Mert az utcán minden férfi, mint az arkangyal. Szép is, kedves is. Aztán otthon! Meg a kocsmába! Meg a setétbe! Mint a disznyó!” (30.) Hogy nem marad egyedül a maszkulin nézőpontú narratívák megkérdőjelezésében, annak jelzésére Annuskától, a harmadik elbeszélőtől idézek. Décsi Vilmosról tűnődve a lányka hallani véli anyja figyelmeztetését: Vigyázz, Annus! „Mert aztán befon, mint a hínár, s levisz a tó fenekére, s úgy jársz, mint Juhos Annus. (404.)

Kalit a kettős erkölcs is felháborítja: a nővel szigorú, a férfival megengedő. Mert a férfi „nem tud bogot kötni rá”. Kali, a széki mesék tolmácsolója, átalakítja a mesék egy részét is: nála az ördög nem a lányok erkölcsét teszi próbára, hanem a legényekét. Az ő „szájalása” felér egy obstrukcióval, de csak azzal. Élni akar, s ezért viselkedését lényegében ő is a fennálló uralmi rendhez igazítja. Ha például az egyébként általa is megkedvelt gazda, Décsi ráigazítja magát Kali testére, „elveszi, mi a férfinak való” (55.), akkor Kali megadóan tűri, bár nem szereti a „sifitelést”. Neki nincs meg már „ott lent” „az asszonyi fickándozás” (69.). Frigiditása mögött húszévi rossz házasság sejlik föl. Életmeséjében fel-felidéz egy-egy múltbeli emléket, köztük megnyomorító verést, nemi erőszakot is, de két szökési kísérletének elbeszélésén túl nem bocsátkozik részletekbe. A testi alávetettség traumatikus tapasztalatára éppen az elhallgatás utal a beszédében, s egy hiány: hajdani férje nevét Kali soha ki nem ejti. Körülírással vagy metaforikusan szól róla: „az én kutya uram” (33.), „a rossz széki ember a nagy házában” (43.).

A beszéd és a hallgatás férfiak és nők interakcióiban gyakran hatalmi viszonyokat tükröz. Aki megengedheti magának, hogy hallgasson, az van hatalmon belül. Décsi például – Kali nagy bosszúságára – sokat hallgat. Általában is igaz a regény világában, hogy a férfiak a hallgatósabbak. Méltóságon alulinak tartják, hogy panaszkodjanak vagy kiadják szégyellt dolgaikat. Ám így a beszéd öngyógyító funkcióját is nélkülözniük kell, marad számukra a sírás (Décsi Vilmos) vagy az ivás (Kali férje, Annuska apja). Az alkoholizmus s nyomában az erőszak mind a három női elbeszélésnek motívuma. Az apák ütik a gyermekeiket, a férjek ütik a feleségüket. A női pletykák többnyire épp az erőszakkal s az erőszak következményeivel (a lányok, asszonyok öngyilkosságával) kapcsolatosak. Nem csoda, ha a férfiak (Kali apja, Décsi) elítélik a pletykázókat.

Mindhárom nő megpróbál valamelyest autonómmá válni, s magát a férfi–nő viszonyon túl meghatározni. Kali tudja a legkevésbé, tehetsége révén ő a mesemondásban találhatná meg az élete célját, de csak a fiának és Décsinek mesélhet. Annuska piacozó zöldségtermelőként, hóstátiként akar leginkább magára gondolni, ezért is rendül meg a hírre, hogy államosítják a hóstáti kerteket, blokkházakat építenek a jó földekre. Egyedül Eleonóra nővér, a regény legszubtilisebb alakja az, aki hivatása révén felül tud emelkedni a férfi–nő oppozíción. Igaz, számára a fent és a lent uralmi kategóriái se nagyon léteznek, mivel ferencesként a krisztusi tanokat komolyan veszi. Nemigen ismer alá- és fölérendeltséget, csak testvériséget. Nem véletlen, hogy egy önkéntes alapon szerveződő vallási közösség, a Rózsafüzér Társulat tagja. A hallgatás és beszéd alternatíváiban a köztes utat választja: a meghallgatást vagy a közösen mondott imát. (Így válhat a regény rózsaszimbolikájában a „Peace”, más néven „Gloria Dei” emberi megfelelőjévé épp ő, aki nem is ismeri ezt a francia nemesítésű rózsát.)

Kétségkívül a nemiségnél férfi és nő esetében is fontosabbnak látszik az Omertában az emberi minőség. Ám azt, hogy emberként milyen lehetőségeink vannak, messzemenőkig befolyásolja a társadalom (nyelvben, szokásokban, kultúrában megmutatkozó) elvárásrendszere: mit tilt, tűr és támogat a férfiak, s mit a nők esetében.

(A szerző középiskolai tanár)

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 16. szám, 2021. április 23.
LXV. évfolyam, 4. szám, 2021. január 29.
LXIV. évfolyam, 48. szám, 2020. november 27.
Élet és Irodalom 2021